|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.08. 19:56 - |
 |
[87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Ria Ashwin
Kicsit, de csak egy kicsit nevethetnékem volt, mikor a jégre lépett. Azért persze sajnáltam is egy kicsit, mert szegény olyan bizonytalanul állt a korcsolyákkal a lábán.
Mikor elindult felé, gondoltam egy kicsit kitolok vele. Ahogy egyre közelebb ért, illetve csoszogott vagy csúszkált - nem tudom, mi erre a legmegfelelőbb szó -, én lassan hátrálni kezdtem, így vaalhogy sehogy se csökkent a kettőnk közti távolság. De, ha úgy vesszük, segítettem is neki, hiszen a felnőttek is így szokták tanítani a kicsi gyerekeket.
- Próbáld meg egyszer az egyik, aztán a másik lábaddal ellökni magad. Lehet, hogy úgy egy kicsit gyorsabban fogsz haladni. És ne félj, ha véletlenül elesnél, majd felkaparlak a jégről. - bíztattam. Nem tudom, mennyire hatottam rá pozitívan, de kell egy kis negatív motiváció is. Egyszer úgyis meg fog tanulni korcsolyázni. |
Cole Downer
- De abból nem állnak ki olyan cuccok? - Nem tudom, én még életemben nem korcsolyáztam nem műjégen, de ha Ria mondja, akkor biztosan lehetséges. Ezt az egész sportot nem nekem találták ki, ha már itt tartunk. Ahogy az úszást sem. Szerintem megpróbálom félévkor leadni, talán apámék nem jönnek rá és hagyják. Ha meg nem, a anulásra fogok hivatkozni. Egyre keményebb a suli, csak nem akarják, hogy elvonja bármi a figyelmem a továbbtanulásról az utolsó félévben.
Hamar megtaláltam a kölcsönző szobát, de kellett tíz perc, mire találtam egy szimpatikus korcsolyát a méretemben. A múltkori esetből kiindulva most a padon hagytam a kabátom, nehogy megint szegény Ririnek kelljen kimosnia. Még mindig nem tarottam ott, hogy magamnak meg tudnám csinálni, tisztítóba pedig mindig is lusta voltam elmenni. Az idő is pénz. Bár inkább fizetek érte, minthogy nekem kelljen súrolnom fél napig.
- Tessék - léptem fel óvatosan mindkét lábammal a jégre, majd vártam pár másodpercet, és lassan elindultam Ria felé. Út közben feltűrtem a sötétkék pulóverem ujjait a könyökömig, amire bőven volt időm, mivel szinte csak egyirányba csúsztam. Örülhet, hogy ennyit meg bírok csinálni. |
Ria Ashwin
- Szerintem egy befagyott tavon vagy patakon is simán lehet korcsolyázni. - mondtam, miközben lassan oldalogtam a jég felé. Még jó, hogy nem rég volt megfenve a korcsolyám. Most aztán jól megélezem a betonn járva.
Amíg Cole korcsolyavadászatra ment, én ki akartam próbálni a jeget. Szó, ami szó, én is eléggé régen nem korcsolyáztam. Vajon egy éva alatt el lehet felejteni? Szerencsére bebizonyosott pár perc alatt, hogy egy év nem elegendő idő a felejtéshez. Ráléptem a jégre, és egyelőre lassan, később már egy kicsit gyorsabban mentem körbe-körbe. |
Cole Downer
- Hát nem tudom, hány műjégpálya üzemel ott, a mezőn - vigyorogtam rá újból, persze még mindig nem tudtam, hogyan tanult meg korcsolyázni. Úgy látszott, megsértettem kicsit, ugyanis ezek után már ő sem volt biztos benne, jó-e, ha én most tényleg felmegyek arra a jégre.
- Na jó, de ha megölöm magam véletlen... Gondolj csak a csapatra! Így is szarok vagyunk, hát még ha én meghalok... - Most épp szünetünk van mondjuk a két szezon között, de attól még ugyanúgy vannak edzések. Csak hiányolna valaki.
- Megkeresem. - Esküszöm, tudja, hogy úgyis megpróbálom miatta. Ez igazságtalanság. Jobban kellett volna tiltakoznom. Sóhajtva elindultam korcsolyát keresni, miután ledobtam a cuccomat az egyik székre. Kíváncsi voltam, mi lesz a vége a kísérletünknek. |
Ria Ashwin
- Mi az, hogy tanyasi?
Na igen... Meg se kommentálta a családomat... Ez azért egy kicsit rosszul esett.
- Ha tudni akarod, régóta. De ha nem akarod, nem is muszáj megtanítsalak. Gyere nyugodtan cipővel, mint a többiek, akik annyira bénák, hogy még korcsolyázni sem tudnak. Pedig ez tényleg nem egy nagy szám.
Reméltem, hogy ha nem másképp, akkor így tudok hatni legalább az egójára, és a végén amolyan "még azért is" alapon, mint az 5 éves, dackorszakos gyerekek, kipróbálja.
- Amúgy azt hiszem, van itt valahol egy kis szoba tele kikölcsönözhető korcsolyákkal. |
Cole Downer
Azt hittem, tudja, mennyire vagyok tanulékony. Hiába sportról van szó, ez most olyasmi, amiben egyáltalán nem jeleskedem. Tényleg nemet akartam volna mondani Ria ajánlatára, ha nem személyesen Ria kérné, de sajnos képtelen voltam tiltakozni. Nem lesz egyszerű menet, ha azt vesszük, hogy cipőm sincs hozzá. Na meg, mert elég szar vagyok benne.
- Lehet, az lenne a legjobb, ha csak szépen felsétálnék ebben - intettem a lábam felé. Talán akkor kihagyhatnánk az elhasalós részt is. - Különben is, te mióta tudsz korcsolyázni? Tanyasi. - Maximum azt tudtam volna elképzelni, hogy a befagyott tavon rohangáltak körbe. Rosszul lennék ott, az teljesen biztos. |
Ria Ashwin
- Nem kötelező elhasalj előttem... - mondtam felvonva a szemöldökömet. - Csak próbáld meg. Megtanítsalak korcsolyázni? - ajánltam fel nagylelkűen. Kb. 3 éves kormotól kezdtem el tanulni korcsolyázni. Mondjuk akkor könnyű volt, mert még divatban volt a két élű korcsolya, amit tudni illik, a cipőre szíjjaznak fel, és egy lábon van kép éle, és szinte lehetetlen elesni vele. De nekem sikerült, úgyhogy profi vagyok. Azóta mondjuk valamivel jobban korcsolyázok...
- Gyere, nem nehéz. - unszoltam, mikor láttam az arckifejezéséből a szinte egyértelmű tagadást. Nem nagyon akartam egyedül korcsolyázni, az azért egy kicsit unalmas. Főleg, ha van úgyis melelttem valaki. |
Cole Downer
Hallásból úgy tűnt, mintha ő sem lelkesedne jobban az ünnepért, mint én általában. Ha másért nem is, az ember hazanéz az otthoni vacsoráért, de hát amit anya süt, azt a kutyának nem adnám oda. Nem azért, mert olyan válogatós lennék, hanem mert sosem volt igazán ideje megtanulni főzni. Arról nem is beszélve, hogy a család átlagteljesítménye a konyhai dolgokban megrekedt nagyjából a zacskós leves szintjén. Szerencse, hogy lehet pizzát rendelni.
Elgondolkodva figyeltem, ahogy szenved a korcsolyákkal. Télen sokszor kimentünk még anno a haverokkal, de jó, ha egyszer vagy kétszer megpróbálkoztam magával a művelettel életemben. Ha éppen nem volt valamiért kötelező, sokkal szívesebben figyeltem a korlát másik oldaláról.
- Nem szívesen hasalnék el előtted - ráztam meg a fejem a kérdésére vigyorogva. Úgy éreztem, jobb lesz, ha ma meg sem próbálom. |
Ria Ashwin
- Ja... Igen... Boldog Hálaadást... - mondtam "hatalmas" lelkesedéssel. Utálom a Hálaadást. Nem látom értelmét: az emberek tulajdonképpen nem isaz idei év ajándékaiért adnak hálát mostanság, hanema pulykáért meg az egyéb formális dolgokért. Elveszett az egésznek a hangulata és értéke. Ezért is nem mentem haza a hétvégére.
- Hát igen, nagyon jó a meglátásod. Egyáltalán nem így kell. Én sem tudom, hogy alkottam ide ezt a csomót. - mondtam, miközben a fűzőkkel vesződtem. Lassan sikerült kibontanom, és egy szép masnit kötöttem rá. Azután felvettem a másik korcsolyámat is, és bekötöttem ugyanúgy.
- Nincs kedved korcsolyázni? |
Cole Downer
Nem voltam benne biztos, hogy most akkor ő is hazament Hálaadásra, vagy csak szokás szerint három napig kerülgettük egymást. De hát hétvégén általában mindenkinek több a programja, mint ilyenkor, iskolaidőben. Lassan elindultam Ria felé, miután észrevett és rámköszönt. Reméltem, hogy értékeli az udvariasságom, mert ha a szobájában találok rá, általában nem fáradok a kopogással.
- Boldog Hálaadást. - Én nem igazán ünneplem, de gondoltam, attól még megjegyzem. Természetesen idén sem mentem haza, hiába rendeztek megint anyámék rokonváró party-t. Úgy vagyok vele, hogy elég nagy álszenteskedés. Amíg otthon éltünk, sem ünnepeltük soha, meg amúgy se várják el tőlem, hogy idevalósiként viselkedjem.
- Nem vagyok szakértő, de biztos, hogy azt úgy kell? - húztam ki az egyik kezem a zsebemből, hogy a Ria által kibogozhatatlanra kötöttnek tűnő csomóra muatssak. |
Ria Ashwin
Mikor hallottam az ajtó zaját, először megijedtem. Azt hittem, hogy a gondnok jön, mert látta, ahogy besurrantam, és ki akar kergetni. De csak Cole volt. Nem tudom, mennyire mutathattam ki, de nagyon örültem annak, hogy itt van. Még jobban annak, hogy egyedül van itt, nem az ivópajtásával.
Felénézve egy kicsit elgondolkodtam, és egy abszolúte felismerhetetlen, szerintem eddig nem létező csomót kötöttem a korcsolyámra. Kezdhettem kibolondítani az újkor gordiuszi csomóját. Kicsit meg is szégyeltem magam, mert elbambultam. Gyorsan nekiálltam integetni: - Szia! - köszöntem jó hangosan, hogy meghallja az ajtótól. Mondjuk nem mintha a nem hallás veszélye fenyegette volna, hisz a csarnok rettenetesen visszhangos, és háromszor-négyszer hallottam vissza a saját hangomat.
Majd visszafordítottam a tekintetemet a korcsolyámra, és nekiálltam a gordiuszi csomó kibontásához. |
Cole Downer
Edzés után egyből visszaindultam a kollégiumba. Általában egy óra, mire kijövünk az öltözőből, de most hirtelen mindenkinek akadt valami fontosabb programja. Nekem nyilván nem, még mindig úgy voltam vele, hogy előbb takarítom ki a szobám, minthogy tanuljak. Elgondolkodtam rajta, hogy megkeresem Ivánt, és akkor talán ihatnánk, de tegnap este is hasonló tevékenységeket űztem, és mindenki tudja, hogyha szokássá válik, annak sosem lesz jó vége.
Tehát teljesen tanácstalanul vágtam keresztül a viszonylag üres udvaron, mikor távolról megláttam egy Ria-féle sapkás csajt a csarnok felé sétálni. Nem voltam biztos benne, mit fog szólni, ha megint meglepem a jelenlétemmel, de csak egyféle képpen tudtam kideríteni. Útirányt változtattam, persze nem siettem túlságosan, nehogy úgy tűnjön, mintha követném. Néhány perc elteltével kinyitottam az ajtót, és én is beléptem az épületbe.
- Kopp-kopp. Most kopogtam - tájékoztattam óvatosan, mikor megláttam a lelátón, közben próbáltam rájönni, mivel szenved annyira. |
Ria Ashwin
Már nagyon meguntam az életet a bentlakásban. Sajnos én nem bírok sok ideig egy helyben ülni, és nézni ki a fejemből még akkor sem, ha éppenséggel a gitárommal vagyok összezárva. Egy darabig néztam, ahogy kint nagy pelyhekben hull a hó, később - kb. 5 perc múlva - meguntam. Felvettem a fekete szövetkabátomat, a nyakam köré tekertem fehér kötött sálamat, é a fejemre húztam egy kötött, szintén fehér, bojtos sapkát. Megfogtam a korcsolyámat, és kiléptem a szábából. Letrappoltam a lépcsőn, és csak akkor jutott eszembe, hogy papucsban vagyok. Visszamászta a 2. emeletre, gyorsan felhúztam a bakancsot, és már ott sem voltam.
Nagyon jól esett egy kicsit kimozdulni a szobából. Kedvenc évszakom a tél. Nem csak azért, mert télen születtem, hanem mert ez a legkülönlegesebb évszak: más évszakojban nincs hó, nem jön a Mikulás, nincs Karácsony, nincs szánkózás és nincs korcsolyázás. De most ideje kihasználni a telet. A korcsolyapálya felé vettem az irányt.
Beléptem a nagy csarnokba, ami kongott - szó szerint - az ürességtől. Leülteme gy székre a lelátón, és nekiálltam átvenni a korcsolyát. |
Jamie Crane
Lassan kezdett felszakadozni a diákokból összeálló tömeg, ami időközben körénk gyűlt. Ennek egyféleképpen örültem is. Milyen jó az már, ahogy egy tömeg végignézi, hogyan esek le egy fáról.
Rátámaszkodtam egy kicsit Mack-re, mert a fél lábamra, még ha akartam volna, se tudtam volna ráállni. Szegényke biztosan szó szerint ki is tört volna bokától lefelé. Így haladtunk az orvosi felé.
- Á, semmiség. Már annyira fáj, hogy nem érzem, hogy fáj, kezdem megszokni. - bólogattam a hatás kedvéért. Még a végén én is elhiszem, hogy nem fáj. Haha.
Nemsokára oda is értünk az orvosiba. Szegény doktornéni szinte kidőlt, mikor meglátta a törött bokámat. Azt mondta, hogy ez egy nagyon jó példa lenne az orvosin a szilánkos törésre. Hát... oké... Remélem, ez annyira nem jelent rosszat.
*/folyt. köv. orvosi |
Mack G. Archer
- Én pedig szerintem az ablakkeretet, de most irány az orvosi. - Biccentettem mindenkinek, hogy minden oké. Megmenekültünk a halál torkából, hurrá, hurrá. Csak ne legyen nagy felhajtás... - Nincs mit. - Hagytam, hogy ha akar rám támaszkodhat. Nem tetszett nekem a nézőközönség, ráadásul Lökött elkezdte hangoztatni, hogy hős vagyok. Nem tetszett. Csendben akartam elsunnyogni. Hogy Lökött odasúgja nekem, hogy ne mondjak semmiről semmit, bármit megtesz, szívességet meg minden. Én meg mondom neki, hogy oké, easy minden görl, majd jövök, ha kell szívesség. Most nekem, mint hős, azt kéne mondanom, hogy "ááá semmiség, olyan mintha csak a világot mentettem volna meg." Ehelyett elpirulok és lehajtom a fejemet. - Mennyire fáj a lábad? - Kitartása van a csajnak, az biztos! |
Jamie Crane
- Hú, hát mit is mondjak. Ez vagány volt! - természetesen most az egyszer csak hülyéskedtem. Egy cseppet sem vagány dolog leesni törött lábbal egy fáról. - Amúgy köszi. - mosolyogtam - Szerintem ezt az ágat megtartom emlékbe.
Nagyon jól esett az ölelés amúgy úgy mellékesen. Időközben meg egészen szép kis nézőközönségünk lett. Hihi. A legjobb részről, azaz Mack ablakkeretes atrakcióiról persze lemaradtak. Az már maradjon csak a kettőnk titka, hogy hogy is került rá az ablakkeret.
A "nagy" ölelés után valahogy fél lábra feltápászkodtam. Khm... Eléggé érdekes volt itt állni. Már csak a Kör közepén állok című zene hiányzott volna zenei aláfestésnek.
- Ó, én hős lovagom, megmentettél! - kezdtem színészkedni. Persze a végét elharaptam, és nevetésben törtem ki. Lassan kezdtem megszokni a fájdalmat a bokámban, ami még mindig egy kicsit rendellenes módon állt. De úgy tűnt, hogy nagyjából mindenki kezd megnyugodni... még Mrs. Kenway is. Aztán persze reméljük, hogy így a angy felhajtás közepette nem is veszik észre a helyéről kiszedett ablakkeretet. |
Mack G. Archer
- Ha nem is kaplak el, akkor legalább valami puhára esnél, nem igaz? - Érveltem, de teljesen feleslegesen. - A létrában pedig nem bízok. Túlságosan messze vagy a törzstől. Úgyis lefogsz esni egyszer, az ág nem bír el. Szerintem jobb, ha te teszed meg az első lépést. - Lépést. Haha. A lába elég furán áll, egy darabig nem kel fel ezzel. Majd viszek neki leckét. Vagy virágot. - Mire ideérne valaki... - itt recsegett az ág és Lökött félelmetes sebességgel közeledett felém. Ijedtemben hátraléptem, így nagyjából a karjaimba zuhant. Nem maradtam talpon - ahogy gondoltam - viszont komolyabb sérülést már nem szenvedtünk el. Megcsapott Jamie illata, és eléggé elcsodálkoztam. Keveredett egy kissé a fáéval, csak pislogni tudtam. Tökre elviseltem volna ilyen illatosítót a szobámban. Lehet, hogy Jamie-ből parfümöt csinálok. - Már lezuhantál - csodálkoztam rá erre a tényre. - Túlélted. - Elkezdtem vigyorogni és átöleltem, de vigyáztam arra, hogy ne fájjon neki. Legalábbis próbálkoztam valami ilyesmivel. Mrs. Kenway pedig látszólag megkönnyebbülten tért magához a sokkból, és ahogy a szemem sarkából láttam, más diákok is megjelentek a környéken. Lehet, hogy híresek leszünk Lököttel. |
Jame Crane
- Te hülye vagy?! - róttam meg Mack-et, mikor arra kért, hogy ugorjak le. Ez most komoly? Ha a fizika törvényeit nézzük... khm... khm... Ha másfél méter magasról ugranék le, illetve engedném el az ágat, akkor gyorsulva esnék lefelé, mivel még mindig létezik gravitáció, és ezáltal nagyobb lenne a súlyom... nem? Oké, hülye vagyok fizikából. A lényeg az, hogy amúgy is nehéz vagyok, nemhogy esés közben.
- Inkább nem jobb alkalmazni azt a létrát? Vagy... bocsi, ezért most ne haragudj meg... hívni valakit, aki egy kicsit erősebb nálad?
Remélem nem sértődött meg. Nem is sértésnek szántam, abszolút komolyan gondoltam a saját és a magam testi épségét figyelembe véve.
Egyszer csak hangosat reccsent az ág, és esni kezdtem kezemmel az ággal. Hoppá... |
Mack G. Archer
Teljesen begőzöltem, mikor hátrafordultam és kb. fél méterre álltam a létrától. Annyira belemerültem a saját manőverezésembe, hogy észre se vettem ezt. Mármint, hogy a létra leesett. Mivel nem láttam rajta vért, sem közelébe egy leszakadt lábat, valamennyire megnyugodtam. Szóval Lökött Nő lába még nem szeparálódott el testétől. Túléljük. A következő pont tervemben: leszedni Lököttkét a fáról. Nem fogom használni hozzá a létrát. Megbizonyosodtam, hogy az egészségi állapotom kitűnő ahhoz, hogy elkapjak egy fejlődésben lévő szervezetet. Amennyiben az nulla gravitációban lebeg és mondjuk még nem reggelizett. De ez kit zavart? Senkit.
- Jamie, szerintem - ezzel arra utaltam, hogy megteheti. - ugornod kéne. - Feltartottam a kezemet jelezve ezzel, hogy tőlem jöhet. De attól még nem voltam felkészülve erre az egészre. Nem gondoltam át a dolgokat, túlakartam lenni rajtuk. Nem zavart volna, ha Jamie súlyát nem bírom el és agyon nyom(ennek elég kevés esélye volt). Aztán megérdemeltem volna, hisz én is ráestem a fán. A tanárnő azt mondta, hogy siessek, hozzak még tanárokat(micsoda logika), de én kértem tőle még 2 percet. Hátha megtudjuk oldani a helyzetet. Ügyesek voltunk eddig. Valamilyen szempontból... |
Jamie Crane
Miután megkapaszkodtam az egyik... nos nem túl vastag ágban, Mack végrehajtotta csodálatos akrobatikus mutatványát, amivel nem csak a karomat karcolta meg - ezzel amúgy semmi baj nem lett volna, úgyis mindig tele vagyok horzsolásokkal és zúzódásokkal -, hanem a létrát is ellökte a helyéről. Természetesen a lábam, még mindig bele volt akadva, ezért ez egy kicsi bónusz fájdalmat idézett elő az amúgy is törött bokámnál. De szerencsére sikerült időben kiakasztanom a lábamat a létra fokából, így amaz sikeresen eldőlt, én pedig maradtam a fán egy szerencsétlen kicsi vékony ágon csüngve.
- Szerintem ez nem az én napom. - mondtam válaszképpen a "Mindjárt leszedünk onnan" kijelentésre. A vékony ágacskára sandítottam, amibe most két kézzel kapaszkodtam. Mondjuk... nem is voltam így olyan messze a földtől, mert az eddig minket tartóágról már régen lecsúsztam, így a lábam olyan másfél méter magasan csüngött a levegőben. Simán leugorhattam volna, ha a bokám is beleegyezik, de ez sajnos nem történt meg. Így a kicsi cingár ágacskán próbáltam felmászni, ami visszafelé sült el: nem csak hogy nem jutottam feljebb, még reccsent is egyet az ág, ami sohasem jó jel. Ezért inkább nyugton ültem, illetve nyugton csüngtem, amíg Mack ki nem eszel valami értelmes dolgot. Reméljük az előbbi akrobatikus mutatványnál kicsit lábkímélőbb lesz. És persze mindezidő alatt Mrs. Kenway csak nézett minket a maga jellemző, tipikus szúrós tekintetével. |
[87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
