|
Témaindító hozzászólás
|
2014.07.04. 22:20 - |
 A város szívétől nem messze, mégis egy nyugodt helyen fekszik a park. Nagyobb városi rendezvényeken mindig nyüzsögnek errefelé az emberek, viszont hétköznapokon kellemes kikapcsolódást nyújthat. Bár a területe nem nagy, a szabadidejüket itt töltők még így is eloszlanak, így senki sem zavarhat pihenés közben. Tökéletes helyszín az agilityseknek egy kis gyakorlásra vagy kutyasétáltatásra, az atlétikásoknak futásra, de akár az énekesek, festők, rajzosok, fotósok, zenészek vagy irodalom és művészettörténet szakosok is elüthetik itt az időt - ez persze nem azt jelenti, hogy a többi diák nem jöhet egy kicsit kikapcsolódni a város zöld peremére. |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
| Anatolij Vasziljevics Lozonov: A nevetéstől szinte pukkadozva hallgatom, majd leállítom. - Nyugi, nyugi, harcos! Az, hogy erős akcentusom van, nem jelenti azt, hogy a te képtelenséged a nevem megjegyzésére fordított irányban is ugyanúgy működik. Cole Nolan Downer. Megjegyeztem. - Vigyorgok rá, igyekezve tényleg amerikai kiejtést produkálni. Ennek az eredménye az lett, hogy olyan hangot adtam ki, mint egy texasi tehénpásztorba oltott beszélő lónak. Szerintem feladom a próbálkozást, ugyanis ha ez most lehetetlen, majd csak később sikerül. Mellesleg még én is viccesnek találom ezt a borzalmas akcentust. Filmeket is többet kéne néznem... |
Cole Downer
-Aha. Minden világos. -bólogattam, miután másodszorra is meghallgattam a nevét. Még mindig furának hangzott szóval lehet, hogy a tizedik ismétlés után sem tudnám megszokni. Az én nevemmel sosem votlak ilyen problémák, sem itt, sem pedig otthon. Még a franciák is simán kiejtik, kivéve az öregek, ha papírról kell felolvasni.
-Cole. Downer. Cole Nolan Downer, lebetűzzem? C-O-L-E... -kezdtem neki, mert ki tudja, lehet. hogy Iván meg az enyémet nem tudja ép ésszel felfogni. Na most legalább tiszta vizet öntünk a pohárba. A középső nevemet viszont nem szerettem, mert túlságosan is apámra emlékeztetett, amitől meg gyakran lett hányingerem. A pénzzel, befektetésekkel és vállalkozásokkal együtt örökölte a Nolan keresztnevet másodiknak, ahogy azelőtt az ő apja is, és ahogy én is fogom. Persze kinézném belőle, hogy már most beleíratta végrendeletébe, hogy mindent a nővéreim kapjanak, ha kinyúvadt. |
| Anatolij Vasziljevics Lozonov:
Elismételem neki lassabban a nevem. Fura, hogy nem tudja megjegyezni, eddig ahhoz szoktam, hogy nem kérdeznek vissza. De ez van, ezt kell szeretni... vagy legalábbis elviselni.
- De azt még mindig nem árultad el, hogy neked mi a neved. De ezt egyben mondd azzal, hogy mit jelent nálatok a fura! Ugyanis ezt nem tudom megjegyezni. - Az amcsik kitalálhatnak olyan jelentéseket is a szavakhoz, amiknek semmi közük az eredeti jelentésekhez. S ezeket mind be kell tanulnom, hogy normálisan megértessem magam egy emberrel, aki nem tud oroszul. Minden esetre jobb, ha csak fokozatosan ismerkedem meg az itteni szokásokkal. |
Cole Downer
Néztem, ahogy röhög, aztán én is elvigyorodtam. A Mrs. lehet, hogy túlzás, de el tudtam volna képzelni valahogy egy teljes női Ivánpopulációt. Mindnek zöld haja lenne és olyanok lennének, mint a denevérek. -Na várj, ezt most ismételd el még egyszer, ha lehet. -bámultam rá csodálkozva, miután elárulta a teljes -teljes- nevét. Komolyan nem értettem, ő maga hogy tudja kimondani, vagy egyáltalán megjegyezni az egészet.
-Nem mondanám, hogy tetszik, de elég fura vagy ahhoz, hogy érdemes legyen megörökíteni. |
Anatolij Vasziljevics Lozonov
Ennyi, kész, nem bírom tovább. Nyüszítve robban ki belőlem a röhögés, ennyire nem lehetnek furák az amerikaiak! Mrs. Iván, születéstől fogva....! Szegény húgaim. Hát ez jól esett! Komolyan gondolta? Szerintem igen, simán kinézem néhányból. Igyekszem lenyugodni, hogy legalább levegőt kapjak.
- Anatolij. Van egy öcsém, Arkagyij, s két húgom, Nagyezsda és Irina. Oké, a teljes nevem Anatolij Vasziljevics Lozonov. S a tied? - Szerintem valamelyik nevének kezdőbetűje J vagy D. Szerintem ez illik hozzá. Közben türelmesen hagyom, hogy fotózgasson. Biztos ritkán lát ilyen szépségeket, mint én. Mellesleg nemsokára tervezem átfstetni a hajam. Csak kék-feketére, vagy piros-fehér-feketére. Az előbbi kiemelné a szemem színét, utóbbi pedig csak tetszik. De amikor ilyen sakktáblaszerű volt, na az is tetszett. - Ennyire tetszik a látványom? |
Cole Downer
-Ők mind Mrs. Ivánok, születésüktől fogva. -mondtam ki a nyilvánvalót, mert szerintem a világnak valahogy így kéne működnie. Vagy legalább is ami az oroszokat illeti. -Szóval azt mondod, te nem vagy Iván. Akkor mi vagy? -Úgy néztem rá, mintha valami furcsaság lenne, bár az teljesen biztos, hogy nem néz ki mindenki így, ahogy ő. És nem lógnak fejjel lefelé a fáról, mint ő, és nem is olvasnak könyveket. Tényleg, nem sok mindenkit látni olvasni mostanában.
Ha már ilyen közel volt, készítettem még róla néhány képet a Facebookra és a Twitterre is, nehogy valaki lemaradjon a látványról. Megosztottam mellé a legelső sorozatot is, hogy teljes legyen a kép. Megszelidítem. |
Anatolij Ivanovics Lozonov:
- Nem, az én nevem ennél sokkal menőbb. De akkor a nőneműekről mit hittél? - Kérdezem most már a fejemet fogva. Egy hajszál választ el attól, hogy vihogni ne kezdjek. Ezek szerint tényleg alig tudunk valamit más országokról. Ami vicces, ugyanis elég sok helyen jártam már apának köszönhetően, bár igazából csak Európa területén.
Pár másodpercekre elmerengek egy-egy pontján a parknak. Fű, fa, járda... Néha képes vagyok a legapróbb részleteket is észrevenni, ez az érdekes. Például a tyúkhúr elszaporodott, apró hangyák nyüzsögnek a fűszálak között... Eső előtt meg mintha élő csíkokba tömörülnének, szervezetten mennek vissza a bolyba. Igen, elég sok dolgot tanultam bioszból. Érdekelt, ennyi volt az egész.
Visszatemetkezem a könyvembe, mikor rájövök, hogy még nem olvastam el az utolsó mondatot. Ez is egy szokásom, nem tehetek róla. |
Cole Downer
-Igen? Ez furcsa. Azt hittem, titeket mind...Ivánnak hívnak. -Teljesen meg voltma róla győződve idáig, hogy így van, úgyhogy most egy kicsit csalódottnak tűnhettem. De valószínűleg legalább az országot eltaláltam, ami mégis csak ér valamit. Közben tovább böngésztem a telefonomon, hátha találok valamit, ami még esetleg zöld hajú Ivánnál is érdekesebb. Az én esetemben tíz emberből egynek tűnik csak fel, hogy nem az angol az anyanyelvem. Vagy nem teljesen az, már én sem tudtam volna megmagyarázni, hogy van ez igazából. Szóval igen, én határozottan érdekesnek tartom magam.
Néha felpillantottam azért a mobilomból hogy csekkoljam, mit csinál mellettem a legújabb, fura haverom, akivel most is éppen az élet dolgairól kéne beszélgetnünk. |
Anatolij Ivanovics Lozonov
Csak itt pantomimezem? Nem, szerintem nem erre gondolhatott. Ja, hogy ülök! Értem én a jelnyelvet! Jo, mondjuk én is így szoktam néha magyarázni, csak többet hadonászva. Heves gesztikuláció, töltelékszavak, miegymás. A putyputyka az én találmányom.
- Az az apám neve. Szerencsére, ugyanis én legalább nem egy őrült cár névrokona vagyok - nevetem halkan. Ó, igen, Rettegett Ivan, aki megölte a saját fiát. Aztán megfestették azt a pillanatot, s a festő olyan tekintetet adott a cárnak, hogy az eredeti kép megsemmisült. Bár nem igazán érdekelnek a képek, nem vagyok valami jó rajzos, igazából a körvonalakat még nem sikerült elhagynom. Szóval marad nekem a pont-pont-vesszőcske.
Leülök mellé, talán egy kicsit nagyobb távolságra, mint kellene. De így érzem magam biztonságban, s másnak is jobb, ha meghagyom neki a személyes teret. Nem tudom, neki ez mekkora területet jelent. |
Cole Downer
A keresztvetés gondolatára felnevettem. Jó, nyilván láttam már tőle dolgokat vadabb kinézettel is, de azért ő sem volt semmi a zöld hajjal és az olvasós mutatványával. Azt viszont, hogy mit csinálok, én sem igazán tudtam volna meghatározni. Semmi program vagy személy, akivel lehetne valamit kezdeni mondjuk a városban, szóval csak a csendben ülés és kockulás maradt a parkban.
-Hát, én csak itt... -mutattam végig az alattam lévő padon anélkül, hogy befejeztem volna a mondatot. Azt hiszem, így is sikerült közölnöm minden fontos információt a ma délutáni programomról. Hímzőszakkör, legyen már végre vége... -Ülj le, Iván, és beszélgessünk az élet dolgairól... -sóhajtottam fel végül. |
Anatolij Ivanovics Lozonov
- Nekem úgy a jó. Otthon is szerettem magam produkálni, nem bírtam a monoton rendet. Azt hiszem, bele is pusztultam volna az unalomba. De tudod, mi a legjobb dolog? Az utcán megátnak a nagyik, s keresztet vetnek. - Katonás rend egy katona apától. Nem a legjobb dolog, ha én vagyok az első gyerek. De már megszoktam a "család fekete báránya" címet, s nekem így a jó. Mondjuk a nevelőanyám sokkolódna a látványomtól, de a tesóimnak tetszene. A nagyapám meg... na igen, szegény tényleg szívinfarktust kapna, hogy mi ltt a szépreményű kisunokájából. Anyám pedig nem is foglalkozna velem.
- És te miért vagy itt, ha szabad kérdeznem?- Ha szerencsém van, ismeri az utat majd visszafele. Ha nincs, pechem van, megint kérdezősködhetek. S bár ma jól tűröm az emberi kontaktust, nem igazán van kedvem többel érintkezni, egy idő után már irritáló az a sok kommunikáció. Meg a rengeteg síró kisgyerek. |
Cole Downer
Bólintottam. Az én apám nem az a sírós fajta, mostanában már csak nem is igazán vitatkozik velem. Azt hiszem, beletörődött, hogy sosem lesz belőlem az egyesül államok elnöke, de jó eséllyel egy egyszerű üzletember sem igazán. Minden esetre sosem csináltam semmit, ami miatt büszkék lehetnének rám, és ezt előszeretettel ismételgetik, mikor épp otthon vagyok.
-Szerintem pedig attól lesz jó, mert én töltöttem fel. -Rég lemondtam már róla, hogy megpróbálok beépülni a suli hierarchiájának felsőbb szintjeire, de attól még az Istagram követőim megmaradtak. Itt éltem ki a felsőbbrendűségemet általában, mióta ide költöztünk az óceán másik oldaláról.
-Akkor elérted, amit szerettél volna, azt hiszem. Elég sokan megbámultak. -Fogalmam sem volt, ki ő, vagy miért van itt, de határozottan rosszat tesz a hírnevemnek, ha vele mutatkozom. Vagy legalább is így gondolkoztam volna egy évvel ezelőtt, ma viszont azt hiszem, teljesen mindegy, kivel mit csinálok. |
| Anatolij Ivanoics Lozonov: - Nem, csak én. Azt is azért, mert ehhez van kedvem. Az apám sírógörcsöt kapna tőlem. - Megvonom a vállam, s kicsit szélesebbre húzom vigyorom. Szimpatikus ez a valaki. S max egy év korkülönbség lehet köztünk, esetleg még annyi sem. Még azt is elnézem, hogy megkérdőjelezi az én tökéletességem. Ma jobb szeretnék vidámnak tűnni.
Közelebb hajolok a telefon képernyőjéhez. - Te, ez egész jó fotó rólam. Mondjuk minden attól lesz jó, hogy ott vagyok. Amúgy azért vagyok itt, hogy legyen miért bámulniuk az amcsiknak. Meg hogy tudjam, mit merre találok, de az mellékes. - Szeretem a rivaldafényt. Mondjuk színésznek nem lennék a legjobb, ugyanis nem vagyok a csapatjátékos fajta ember, ugyanis senki nem érti az igényeim. |
Cole Downer
A következő mondatára halkan röhögni kezdtem. Hát mégis volt értelme a mai napnak! -Én még életemben nem olvastam így, de szerintem más sem nagyon rajtad kívül. Vagy felétek mindenki a fáról lóg le fejjel lefelé? -El nem tudtam képzelni, hogy valahol a világ másik felén zöld hajú csávók lógnak a fáról könyvvel a kezükben. Az olvasás magában is furcsa szerintem.
Tovább röhögtem, mikor seggre esett, egyre jobban kezdett tetszeni a műsor. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen mértékű izgalomnak leszek szemtanúja a parkban. -Fennséges... -ismételtem elgondolkozva. Nekem inkább más jutott volna róla eszembe, de inkább nem mondtam ki hangosan.
-Na és miért itt lógsz, ha megkérdezhetem? -vigyorogtam rá boldogan. -Ohh, nézd, már most van rajta egy csomó lájkod. -mutattam felé a telefont. Vettem egy másik Iphone-t a szünetben, úgyhogy most nagyon büszke voltam az újra. Azt hiszem, jobban illik az öltözködési stílusomhoz, mint a régi. |
| Anatolij Ivanovics Lozonov: - Szemészorvos látott már? Olvasok. Azaz csak olvastam, de mindegy. Kiragadtál abból a tökéletes állapotomból. - Egy kicsit meglengetem magam, majd ügyesen talajt fogok... Azaz fenékre esem. Na sebaj, meg kell szokni, hogy alacsony ágakról nem ugrálunk. Kissé bizonytalanul merészkedem közelebb hozzá. Ha veszélyes lenne, távolról is ki tudom végezni. - Remélem, legalább jó fotókat készítettél rólam. Szeretem, ha látják, mennyire fennséges vagyok. - Beletúrok hajamba, s kicsit megborzolom. Valamiért megnyugtat a tudat, hogy tüskékben meredezik a négy égtáj minden irányába. Ez is az önkifejezés számlájára írható. Ezt mondjuk a seregben nem engedték volna meg, ahogy az általános magatartásommal sem lettem volna a feljebbvalóim kedvence. Mellesleg valahogy most nem tudok haragudni erre a lényre, amiért megzavart, hiszen legyezgeti itt az egómat. Hiszen mondjuk ki kereken: azért szeretnek az emberek, mert különleges vagyok. |
Cole Downer
Egy pillanatra felnéztem a telefonból, mikor a fejjel lefelé lógó srác is felém pillantott.Hát mindegy, figyeljen, ha szeretne, legalább a képek is jobbak lesznek Instagramon. -Mosolyogj. Vagy várj, inkább ne, csak folytasd, amit csinálsz. Tökéletes, köszönöm. -És ezzel készen is volnánk, a legjobbakat már fel is töltöttem a netre.
Úgysem történt semmi izgalmas mostanában, legalább ma bővíteni tudom az utcai furcsaságok fényképgyűjteményemet.
Annyira azért nem vettem komolyan, amit mondott, hogy megsértődjek, de újból felé pillantottam. Az akcentus megmagyarázott mindent, mert mindenki tudja, hogy az oroszok hülyék. Valószínűleg arrafelé ez mindennapi, megszokott látványt nyújt a zöld hajjal együtt. Az akcentusokban pedig profi voltam, a legtöbbet memorizálnom kellett, hogy megértsem annak idején, aztán pedig sikerült elhagynom a sajátomat, többé-kevésbé. Vagy legalább is már csak akkor szedem elő, ha csajozni akarok, amúgy meg simán elvegyülök vele. Most viszont nem igazán szerettem volna felszedni senkit, úgyhogy halványan vigyorogva, de normálisan megkérdeztem: -Te mit csinálsz amúgy? Érdekelne, mit örökítettem meg az előbb |
| Anatolij Ivanovics Lozonov: Valaki figyel. Szinte érzem a tekintetét magamon, s valahogy nem tetszik, mintha ki akarna rángatni az elképzelt fiúkollégium falai közül, s lyukat égetne a testembe bárminemű fájdalom nélkül. Megborzongom a gondolattól, s felpillantok a sorok közül. Egy srácot pillantok meg, aki éppen... fotóz? Felvonom a szemöldököm, s egy ideig bámulok rá, majd megunva ezt elvigyorodom és intek neki.
- Privet! Lenne egy kérdésem: ennyire szexi vagyok, vagy csak kasztrálsz akarsz lenni, hogy ennyire buzgón készíted rólam a képeket? - Kérdezem nehéz, orosz akcentussal, ami kicsit pszichopatábbá teszi a vigyorom. |
Cole Downer
A héten összeszedtem magam és tanultam kicsit, aminek kivételesen meglett az eredménye. Nem kaptam karót matekból, ami összességében jót jelent, mert amúgy az volt az egyetlen tantárgy, amiből idén év végére majdnem bukásra álltam. Így persze már biztos voltam benne, hogy mindenből átmegyek, és folytathattam a szokásos napi rutinomat, ami a semmit sem csinálásból állt, természetesen.
A park elég közel volt a sulihoz és mégsem gyakran jártak arra tanárok, tehát tökéletes helynek számított arra, hogy elcsesszem valahol a délutánomat. Kiültem a telefonommal az egyik padra, és egy darabig onnan figyeltem az embreket magam körül. Írtam egy pár sms-t random embereknek és Riának is, hátha egyszer lesz olyan kedves és kijön a hímzőszakkörről csevegni kicsit.
Nemsokára viszont észrevettem valami olyasmit, amire sosem számítottam volna semmilyen körülmények között: egy zöld hajú srácot könyvvel a kezében, fejjel lefelé lógva egy fáról a park kellős közepén. Pislogtam néhányat, aztán fotózni kezdtem. Úgysem hinné el senki, ha ezt elmesélem. Ha lenne kinek, persze, de... |
| Anatolij Ivanovics Lozonov
Néha kezdem úgy érezni, hátrányban vagyok a többiekhez képest. Ami valamilyen szinten igaz is, hiszen nem olyan rég csöppentem ide a világ másik feléről. Az első napi eltévedés nálam sem maradt ki, de szerencsés véget ért: megtaláltam a könyvtárat. Mondjuk ide is úgy jutottam ki, hogy leírták, merre kell mennem. Nem vagyok hozzászokva az amerikai közlekedési viszonyokhoz, pedig otthon a kilenc időzónánkkal mi sem vagyunk egyszerű esetek.
Szóval megtaláltam a parkot, s kezemben egy újabb könyvvel felcsimpaszkodom egy szimpatikus fára, hogy legalább árnyékban tudjak olvasni. Mellesleg ezt a hőséget se nagyon lehet megszokni, ahhoz képest, hogy áprilist írunk, igen meleg van. Lehet, hogy egy kicsit kevesebb fekete kellene, s több szín. Mondjuk piros, és ahhoz még illene is az éppen zöld hajam.
A térdeimmel tartva magam fejjel lefelé lógok lefele, s így kezdek olvasni. Zabhegyező. Tetszik a főhős világhoz való hozzáállása. |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A város szívétől nem messze, mégis egy nyugodt helyen fekszik a park. Nagyobb városi rendezvényeken mindig nyüzsögnek errefelé az emberek, viszont hétköznapokon kellemes kikapcsolódást nyújthat. Bár a területe nem nagy, a szabadidejüket itt töltők még így is eloszlanak, így senki sem zavarhat pihenés közben. Tökéletes helyszín az agilityseknek egy kis gyakorlásra vagy kutyasétáltatásra, az atlétikásoknak futásra, de akár az énekesek, festők, rajzosok, fotósok, zenészek vagy irodalom és művészettörténet szakosok is elüthetik itt az időt - ez persze nem azt jelenti, hogy a többi diák nem jöhet egy kicsit kikapcsolódni a város zöld peremére.
