|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.20. 15:50 - |
 |
[40-21] [20-1]
Cole Downer
Úgy néz ki, Josh barátunk egy egész kellemes napon van túl, de valahogy mégsem bizonyult túl segítőkésznek. Sebaj, majd megoldom egyedül. Szerzek orvosi igazolást, vagy valami. -A csajom nem csicskáztatnám. -Igen, a lényeget egyből sikerült kiszűrnöm a mondandójából. Egészen jó kedvem volt az átlagoshoz képest, csak ezért nem szóltam vissza neki valami ütősebbet. Pedig ahogy elnéztem, most verekedhetnék egy jót. Sajtipajti volt az utolsó, akit megütôttem, az is valamikor tavaly történt. Én abszolút nem tehetem róla, ő volt az, aki lefényképezte, ahogy Chloeval smárolunk a medencében. Ônkéntelenül hátrébb léptem, amikor Josh olyan buzisan rámvigyorgott. -Nem, nem igazán mennék veled sehova. -Körbenéztem, mit is csinálhatnék helyette, de végül arra jutottam, hogy egy ilyen rohadt unalmas helyen mint ez, semmi érdekfeszítő nem történik. -Na jó, talán én is benézek a könyvtárba. Természetesen nem veled. -És ezzel el is indultam az elóbb említett irányba, gondolom ő pedig jött utánam. Zsebre vágott kézzel sétáltam végig a folyosókon, és azon gondolkoztam, hogy akkor ő most buzi-e. Mindig is éreztem, hogy a borotvált lábú úszócsapt tele van velük. |
Joshua Derveaux
- Idefigyelj, hulla fáradt vagyok, vagy hat kilómétert leúsztam ma azt is csak büntetőként, épp hogy nem ütött ki egy hájas nőszemély és ezt a fost is vissza kell még vinnem, vagy fizethetek. Bocs, hogy nincs se erőm, se kedvem még egyszer visszamenni az uszodába, főleg úgy, hogy látom rajtad hogy semmi bajod nincs voltaképpen. Szóval kuss és fogadd el, hogy nem vagyok a talpnyalód és a csajod sem, hogy csicskáztass. - azt hiszem ezekben a mondatokban mutatkozott meg leginkább, hogy mennyire nem volt kedvem a mai napon már semmihez. Nem hívja fel, hát nem hívja fel ez van. Visszacsúsztattam a zsebembe a telefonom és vettem egy mély levegőt.
- Igen, oda tartok - fűztem össze a kezeim újból a mellkasom és lenéztem rá - Mert? Esetleg jönnél velem, vagy mi?
Féloldalasan elvigyorodtam, de erőm hiányába pár másodperc után újból visszakúszott az arcomra a fáradt és komor arckifejezésem. Semmihez nincs erőm, még csak egy huncut mosolyt sem tudok elereszteni. Az életem egy kibaszott nagy szívás. |
Cole Downer
Hú, de utálom ezt a gyereket. Egy apró szívességet sem tud megtenni egy havernak...Eddig amúgy nem is nagyon tűnt fel, de valaki szépen elintézte szerencsétlent. Biztosan akkor is ilyen bunkó volt. -Ugyan már, nem kértem olyan sokat. De ha nem, hát nem. -vontam vállat. Figyeltem, ahogy előhalássza a telefonját és abban bámulja magát. Úgy látszik, valaki még nálam is jobban tudja nyilvánosan elemezgetni a külsejét. Vagy csak a furábbik szeme körüli...apró foltot nézi? -Tudod, telefonom nekem is van. De azért kösz. -Pontosan azért akartam ezt az idiótát futárként használni, hogy ne kelljen személyesen nekem beszélni az edzővel, de kénytelen leszek mást keresni erre a feladatra. Megint végignéztem a srácon. Oké, azt sejtettem, hogy nem arra megy amerre én szeretném küldözgetni, már csak azért is, mert könyv van nála. Sóhajtottam. -Könyvtár? -Én életemben egyszer jártam arra, akkor is csak azért, mert elhagytam az egyik tankönyvem, és sajnálatos módon pótolni kellett valamivel. |
Joshua Derveaux
- Megjegyzem - vágtam rá ahogy közölte, hogy nem Connie hanem Cole. Két... Sőt három betűt is eltaláltam a nevéből ami azért lássuk be igazi teljesítmény. Felvontam a még mozgatásra bírható szemöldököm lenéztem a srácra. Most ez vagy vak, vagy hülye. Könyv van nálam és az aulában álldogálok, a hangomból is hallani hogy hulla fáradt vagyok és van egy monokli az arcomon. Ez tényleg úgy gondolta, hogy én még elmegyek az uszodába, csak az ő két szép szeméért? Ez hülye.
- Hohó - ragadtam meg a vállát és visszahúztam magam elé és összehúzott szemekkel az arcára nézett - Majd ha valamit akarsz összeszeded magad és szépen elviszed a segged az uszodába, mert nem hiszem, hogy a homlokomra lenne írva, hogy "Csicska hopp".
Elég volt nekem az, hogy legkisebbként engem ugráltatott mindenhova a család... Sőt az a barom Keal a mai napig engem ugráltat, pedig csak néha látom... Erről eszembe is jutott, hogy meg kéne már látogatnom a családját, meg haza kéne mennem. Bár anyámék nem hiszem, hogy hiányolnak az életükből. Ott van nekik Halen, szóval még ráérek visszamenni. Sóhajtottam egyet és a szabad kezemmel előhalásztam a telefonom és tükörként használva elemezni kezdtem a monoklit. Nem volt épp megnyerő látvány és pont a zöld szemem dagadt be tőle. Pedig a kéket kevésbé szerettem. Miután kinézelődtem magam a kezébe nyomtam a telefont.
- Vagy nesze hívd fel. Csak nekem ne keljen sehova se mennem. |
Cole Downer
Figyeltem, ahogy szerencsétlen megpróbálja kitipszmixelni a nevemet. Hát, nem jött össze sem először, sem másodszor. Ezt hívják antihírnévnek, ha létezik egyáltalán ilyen szó. Otthon sokkal jobb helyet foglaltam el a suli-hierarchiában, ami azt illeti. -Cole, de nem lényeges. -Persze már megszokhattam volna, hogy új helyen a nulláról indul az ember, de hát azért mégis csak...Na, mindegy is. Megtudtam, hogy azért végül feltűnt az edzőnek, hogy megint lelógtam egy edzést. A focival ellentétben előszeretettel kihagytam néhány órát időnként, és hát egy-két hónappal ezelőttig nem is nagyon akadt problémám ezzel kapcsolatban. -Ohh, faszom... -sóhajtottam idegesen. Éppen csak most oldották fel a zsebpénzmegvonásomat, nem akartam, hogy megint csövesként éljek ezen az idióta helyen. -Ez egyszerűen remek. Ha már úgy is arra mész, megmondanád neki, hogy az igazgató...öhm, beszélgetett velem, és nem értem rá? Köszi. -Megpaskoltam a vállát, majd mosolyogva arrébb álltam. Reméltem, hogy nem veszi sértésnek, és tényleg elmegy a kedvemért az uszodába. |
Joshua Derveaux
Szar dolog volt egy olyan aulában térlátástól megfosztva átkelni, ami tele volt a művészetis évfolyamok dekorációival. Kétszer majdnem fellöktem valami faszerkezetet, harmadszorra pedig egy srácnak mentem majdnem neki, de ott szerencsére idejében sikerült megállnom. Két kérdés azonnal megfogalmozódott bennem és az elsőt nem is féltem feltenni. Megdörzsöltem a monoklis szemem, majd leengedtem a kezem magam mellé.
- Ismerjük egymást? - kérdeztem felvonva a fél szemöldököm és próbáltam valahova arc alapján elhelyezni a gyereket, de hiába erőlködtem nem tudtam rájönni honnan annyira ismerős. Még csak a korát sem tudtam volna meghatározni, de olyan másodikasnak tippeltem. Összefontam a karjaim és hátraléptem egyet.
- Várj, meg ne mondd. Te vagy az a srác... David... - gondolkoztam el egy rövidebb időre - Connie, bocs tényleg. Connie.
Időközben ráeszméltem a dologra, ő is úszni járt velem, de ennyi volt az amennyit tudtam róla. Azon meg hogy nem ismertem fel nem kell meglepődni. Nincs jó arc, se névmemóriám, plusz szerintem eddig csak félmeztelenül láttam a srácot akinek a nevében sem voltam százszázalékig biztos. És fáradt voltam, nem csak testileg de agyilag is ezt is tegyünk hozzá. A jobb szemem teljesen csukva volt a monokli miatt, viszont a ballal is csak hunyorogtam, mert ha nem erőltetem meg magam állva is képes lettem volna ott helyben elaludni
- Az edző hiányolt - vontam vállat - ami mindnre hasonlított csak váll vonásra nem - De semmi különlegesről nem maradtál le. |
Cole Downer
Már vagy 20 perce üldögéltem a pad szélén, mikor megláttam az első ismerős alakot. A Josh nevű, fura szemű gyerek rohangált az aulában egy könyvvel a hóna alatt. Évfolyamtársak voltunk, de inkább az úszás miatt tudtam a nevét, amire már második éve kényteéen voltam bejárni. Szerencsére a mai napot kihagyhattam, de kérdéses, hogy kapok-e róla igazolást vagy valamit. Hiába voltam kevésbé jóban a foci edzőmmel, a labdarúgás mindig is inkább a sportágamnak számított. Így vagy úgy, de az amerikaiak megtalálják a módját, hogy szemetek legyenek az emberrel. Utálom mindet. Mielőtt Josh barátunk továbbállhatott volna, felálltam és besétáltam egyenesen elé. Remélhetőleg megállt, én pedig felnéztem rá, mert igen, hiába jó még úgy a lányok mellé a 175 centim, a legtöbben fentről bámulnak le rám. Talán ebben is inkább apámra ütöttem, ő sem egy égimeszelő. De ki tudja, talán nőhetek még valamennyit huszonegy-két éves koromig. -Helló. Hiányoztam? -kérdeztem mondjuk úgy, hogy félreérthetően, de csak azt akartam amúgy tudni, hogy feltűnt-e valakinek a hiányom úszásnál. Ha nem, akkor kevésbé valószínű, hogy megkapom az igazolatlant. |
Adam Joshua Derveaux
Nem a mai volt a legjobb napom ebben az évben. Az egész ott kezdődött mikor reggel felkeltem. Nem találtam meg a fésüm és a zselém - amivel fésű hiányában formát athattam volna a fejemnek - is eltűnt, tehát egész nap kócosan mászkáltam fel és alá az iskolában óráról órára. Bár szó se róla, nem volt ezzel gond, mert a hajam kócosan göndörödik, így nem volt olyan feltűnő a változás... de azért mégiscsak zavart az, hogy nem úgy jelentem meg az osztály népe előtt ahogy akartam. Olyan Joshosan. Arról már rég letettem, hogy összejövök valakivel az osztályból, mert a lányok vagy egytől egyig ribancok voltak, vagy csak szimplán rondák... a srácok pedig heterok. Szóval előttük nem kellett magam nagyon kicsípni.
És jött a napom következő kellemetlen pontja. A tanítás. Csak az első három órában voltam bent az iskolában, azzal még nem is volt probléma... az utána következő "szakmai órákkal" - álnevén úszás edzséssel -, kezdődött a tortúrám. Egészen az edzés kezdetéig minden rendben volt, viszont mikor az edző színre lépett... nos nem kellett volna megemlítenem azt, hogy felszedett a háromhetes kihagyásban pár kilót. Tíz hossz büntető, vagyis egy, másfél kilóméter nagyjából. És még erre jött rá az edzésen időre leúszatott hosszok száma, ahol most az időlimit igen alacsonyra került. Na meg persze csak akkor mehettem haza, ha a háromszáz métert leúszom egy percen belül. Persze, meg az anyja ne legyek annak a nőnek...
Még ezt is úgy ahogy túl tudtam élni és összegségébe jó lezárása lett volna a napnak az, hogy visszajövök a koleszba és alszok egyet, de nem. Nekem - teljesen véletlenül esküszöm - a férfi zuhanyzó helyett a nőibe kellett betévednem. És természetesen ha már bent voltam szépen végigvonultam a tusoló, többnyire meztelen nők sorai között, de nem számoltam az utolsó előtt nyitott kabinban zuhanyzó túlsúlyos nőszemélyre, aki nem csak a retinéim elvételével ajándékozott meg, hanem egy jó nagy monoklival is a jobb szemem alá.
Mikor végre úgy gondoltam vége van a napomnak és nyugovóra tértem a koleszom szobájában, ráeszméltem, hogy még el kell mennem a könyvtárba, mert különben fizethetek, arra pedig most nincs fedezetem. Tehát hulla fáradtan és monoklisan felkerekedtem és nekivágtam az ismerős ismeretlennek és az aulában trappoltam végig egyik kezemben a Metro 2033 egyik kötetével. |
Cole Downer
(Tori barátomnak, sok-sok szeretettel karácsonyra :"D)
Történt egyszer, hogy Monsieur Downer nyála kifolyt francia órán, és ennek eredményeképp a tanár csúnyán megzavarta a pihenését. Ez az oka annak, hogy előbbi személy elküldte utóbbit egy bizonyos, nevén nem nevezett helyre, így hát Monsieur Downer aznap egy szaktanárival gazdagodott, valamint a tanóra végét kis híján az igazgatóban töltötte. Na igen, különösen eseménydús napon voltam túl, mire visszaérkeztem a szobámba. Csalódottan vettem tudomásul, hogy értesíteni fogják a szüleimet, akik amúgy nekem is csak egészen ritkán veszik fel a telefont. De hát mit tehettem volna, ha untam az idióta franciát? Azt hiszem, már nem sok újat tudnak ott mutatni, sőt, akár taníthatnék én is. Emlékszem, annak idején azért választottam ezt a nyelvet, mert otthon mi angolt tanultunk, és mire amerikába kerültem, ezek az amcsik már második éve vették a különböző európai nyelveket. Egyértelmű volt tehát, hogy akkor már inkább ide felvételizem és majd tökéletesen érettségizem két év múlva, minthogy megint magántanárhoz kelljen járkálnom. Amúgy meg amikor nem aludtam el, akkor egészen élveztem, hogy ebből a tárgyból úgy vagyok évfolyamelső, hogy szart sem tanulok rá. Igen-igen, zseninek születni kell.
Monsieur Downernek volt még egy fél délutánja az edzésig, úgyhogy úgy döntött, kimegy szétnézni az aulába. Bár nincsen akkora forgalom hétköznaponként, azért itt fut össze az ember a legnagyobb valószínűséggel valaki érdekessel, mint például Aimee-vel a múltkor, vagy a gitárra rohangáló Riával. Tényleg érdekelt volna, utóbbi vajon merre lehet, mert aznap nem volt túl sok közös óránk, valamint a folyosón sem láttam mostanában. Abban viszont biztos voltam, hogy a történtek után nem szívesen vállal fel barátjaként egyetlen tanár előtt sem. Még szerencse, hogy ő is franciás, mert különben lemaradt volna az előadásról. Másrészt pedig így tud velem kommunikálni akkor is, amikor részeg vagyok. Olyankor mindig előtör belőlem a hazaszeretet, úgyhogy nem vagyok hajlandó angolul megszólalni, jobbik esetben. Mert igen, van, amikor ha akarnék sem tudnék, mivel valahogy elfelejtem rendesen kiejteni a szavakat. Annak idején az éppen ügyeletes tanár rengeteget dolgozott a beszédemen, mert hát mint mindenki, írásban sokkal jobb voltam. Így sem esett amúgy nehezemre felsőfokúzni tizennégy-tizenöt évesen, mert sokkal keményebben vettük az angolt, mint a többi középsulis.
Leültem az egyik pad szélére, és mint mostanában sokszor, figyeltem magam körül az embereket. Régebben sohasem értem rá ezt csinálni, mivel túlságosan lekötött, hova menjünk inni a haverokkal, vagy éppen kit dugjak meg délután. Most se haverok, se hárem, úgyhogy bőven volt alkalmam gondolkozni az élet fontos dolgain. Még mindig sokszor hiányzott a város és igazából maga a régi életem, de a tudat, hogy Ria már valamilyen szinten az enyém, kicsit elviselhetőbbé tette a hétköznapokat. Így karácsony előtt két héttel pedig abszolút van min agyalnia az embernek, például: Mit vegyél karácsonyra a szüleidnek, vagy egyáltalán megtiszteled-e majd őket a jelenléteddel Szentestén? Hát, valszeg semmit nem kapnak tőlem, mert mégis mit adhatnék olyasvalakinek, aki folyton rohan? Érdekes módon ez sosem jutott eszembe korábban. Vagy Riri, vagy pedig az irodalom óra van rám igen jó hatással. A tavalyi karácsonyom nem alakult túl jól, de idén úgy terveztem, hogy valami normális tevékenységet keresek a szünetre. Természetesen fogalmam sem volt, mit csinálhat az ember karácsonykor, ha nem a Reszkessetek, betörők!-et nézi, úgyhogy még ezen is dolgoznom kell. |
*/ Cole - Ria kör lezárva :) |
Cole Downer
Ezzel meg mire akart utalni? Ugyan már, ha tényleg érdekelném, akkor nem rázott volna le annyiszor. Mondjuk én is most ezt csinálom vele, de legalább én normálisan megindokoltam. Még egyszer utána néztem, mikor elindult innen. Én most komolyan...komolyan elküldtem. Remek. Bárcsak máshogy viselkedtem volna a legelején. Akkor talán nem 'hagyná hidegen'. Mindegy, ennél jobban már biztosan nem fogom tudni elrontani. A falnak támasztottam a vállamat, és megpróbáltam lenyugodni. Kilégzés-belégzés...És kész. Mivel háttal álltam neki, nem láttam, ahogy kiment, de egészen biztos voltam benne, hogy elhagyta az aulát. Talán beletelik majd egy kis időbe, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Újra önmagam leszek, és leszarom majd az ilyen idiótaságokat. A nők abszolút semmi másra nem jók a dugáson kívül, nem is értem, hogy felejthettem el ezt. |
Ria Ashwin
Fején találta a szöget. Tényleg nem csak azért vagyok itt, mert annyira unatkoznék. Tényleg akár mehetnék aludni is, úgyis mindjárt kidőlök. De ha egyszer nem akarom elveszíteni. Nincs kedvem többször elmondani, mert úgyis csak blöffnek vagy üres mellébeszélésnek venné.
- Nem, tényleg nem csak puszta unalomból vagyok, illetve voltam itt. - mondtam, azzal sarkon fordultam, és az ajtó felé mentem. - De bármivel indokolnám, úgyis csak azt mondanád, hogy ezt "csak úgy mondom". Tehát inkább hidegen hagy az egész. |
Cole Downer
-Biztos, hogy nem unatkozhatsz ennyire, Ria... -A földet kezdtem el bámulni, mielőtt valami durvát mondanék. Ez a stratégia persze csak addig vállt be, míg nem közölte, hogy elmegy ha nem akarom, hogy itt legyen. Mégis, hogy a francba ne akartam volna? De nem így. -Menj el, Ria. Menj innen, oké? Nem érdekel. -Kellett nekem azt mondani még odakint, a padon, hogy maradjon. Ennél már úgy sem lehet rosszabb, igaz? Felemeltem a fejem, és folytattam. -Kibaszottul nem akarom, hogy itt legyél. Egyáltalán nem akarom. Talán te sem akartad, hogy én kövesselek...de el sem tudod képzelni, memnyire fáj ez így. -Faszom. Elfordultam tőle, mert nem akartam látni, ahogy elsétál. Most talán sikerül végleg lezárni ezt az egészet, és hagyja, hogy elfelejtsem. Persze nem ez lenne a legjobb, de mégsem akarok tovább úgy viselkedni, mint egy idegbeteg állat. Nincs szükségem sem rá, mint barátra, sem másra. |
Ria Ashwin
Figyelmesen hallgattam a makogását egy darabig, mígnem végül kibökte, hogy mi baja van.
- Ez a sors iróniája. - mondtam nemes egyszerűséggel. Így próbáltam megmagyarázni, hogy miért miért vagyok itt. De amúgy már egyszer megmondtam. Vagy lehet, hogy ennyire rövidtávú a memóriája. Végülis, megeshet.
- Hát. Ha ennyire nem szeretnéd, hogy veled legyek, akkor elmegyek. Így oké? - mondtam halványan elmosolyodva. Egy cseppet sem sértődtem meg. Lehet, hogy ezt a kíváncsiságom is okozhatta: érdekelt, milyen ha kikosaraznak. Na jó, nem arra a ténylgedes kikosarazásra gondolok, hanem arra, ahogy én koptattam le mindig. Engem nem hatott meg,a mit ő mondott. De lehet, hogy csak azért, emrt én is mindig kitettem a szűrét. Na mindegy. |
Cole Downer
Itt megakadtam, és leeresztettem a kezem magam mellé. Talán nem változna semmi, ha kimondanám. Most az egyetlen egyszer az életben tényleg igazi érzelmekre vŕgytam, nem arra, hogy szánalomból kedvesebb legyen velem egy darabig. -Nos...huh, nem tudom, hogy kezdjem. Vagy mit mondjak. -Kétségbeesetten vártam a választ valahonnan, mondjuk Riától. Legszívesebben beleboxoltam volna a faliújságba, ahol a kiállított képek voltak, de akkor számolnom kellett volna a rajzszögekkel is. -Elárulnád amúgy, most miért követsz? Mikor én a múltkor megmondtam, hogy nincs szükségem...erre? -mutattam rajta végig. Talán most fordítva történik és ő koslat utánam, de akkor is ugyanott tartunk, mint azelőtt. -Eddig nem akartál velem lenni. Akkor most se akarj, rendben? -Éreztem, hogy kezdek ideges lenni. Igazából nem is rá, hanem inkább magamra. Miért vagyok ilyen idióta? |
Ria Ashwin
Lehet, hogy megbántottam volna azzal, amit mondtam? Hmm... Megeshet, mert most egy darabig hallgatott, miközben ő is nekifogott a rajzok tanulmányozásának. Úgy tűnik, nemrég kicsrélték a "kollekciót", most egészen új képzőművészeti alkotások kerültek fel. Nagyon ügyesek a művészetis diákok. Vagy csak egyszerűen átválogatják a jó rajzokat, a rosszakat pedig kidobják? Ez is lehet. A rajztanárból kinézném. Az egy szadista. Imád kínozni. Azt szeretem benne a legjobban, amikor kied valami piszoknehéz témát, mintha mindenki rajz szakon lenne, és egy óra alatt meg kell alkossuk. Az még csak hab a tortán, amikor vaalmi jó elvont témát ad, amiről azt se lehet tudni, hogy eszik-e vagy isszák.
Miközben ezen morfondíroztam, Cole elkezdett valamit... Hát, úgy tűnik, nem valami határozott. Ránéztem, és álmosságom ellenére minden koncentrációképességemet belevetettem abba, hogy figyeljek. Azért persze kíváncsi is voltam arra, hogy mit mond, mert ritkán kezd így el valamit. |
Cole Downer
Riára bámultam. Tényleg leszarná, ha lelépnék..Király. Ez igazán jól esett, köszönöm. Ezután inkább figyeltem a rajzokat, pont mint a múltkor. És attól függetlenül, hogy Riri most mellettem állt, épp ugyanúgy éreztem magam. Kicseszett szarul. Felsóhajtottam, mikor megint szembetaláltam magam a kávéházas alkotással. Egyre inkább kezdtem azt érezi, hogy hiába utál annyira a saját nővérem, mégis jobb lenne nekem ott, mint itt. Nem csak azért, mert az amcsi kávé egy fos, vagy mert az itteni kajának konkrétan nem lehet érezni az ízét..Nem, inkább azért mennék, mert akkor nem kéne Riát bámulnom anélkül egész nap, hogy valami értelmeset is mondok neki. Mert akárhányszor is próbáltam eddig, sosem jöttek ki a számon azok a szavak, amelyeknek kellett volna. -Ööhhm...figyelj. -vakartam meg a tarkómat. Eddig jó, egészen zseniális módon sikerült elkezdenem. Csak így tovább. Talán a mai napon képes leszek kiválni a hülyegyerek kategóriából, ahova a saját szüleim beskatulyáztak. |
Ria Ashwin
Lassan beértünk az aulába. Enyhén elbambultam így, menet közben. AZon gondolkoztam, amit mondott. Aztán végül megszólaltam.
- Hát ha neked úgy jobb, akkor menj. - mondtam. Nos... Semmi jogom nincs arra, hogy marasztaljam. Aztán egy idő után majd biztos megszokom, hogy soha többé nem fogunk találkozni. Majd valahogy. Igazából bánom is én, hogy mit csinál vagy mit nem. Úgyse érdekli az, hogy én mit szeretnék, szóval teljesen mindegy.
Tekintetem egy kiállított szénrajzra tévedt, ami egy - feltehetőleg - eltévedt pillangót ábrázolt. Kíváncsi voltam, ki rajzolta, mert igazán szép, meg aztán eddig nem is láttam. Biztos nem rég rakták ki. Elolvastam a nevet. Hát, sajnos nem ismertem az illetőt. Kár. |
Aimee Tyson:
Elmosolyodtam és bólintottam - Ez a beszéd - lépegettem mellé és zsebre vágtam a kezeim. Nekem ez kényelmes testhelyzet volt, mert egyékbént nem tudtam volna mit kezdeni a kezeimmel. Csak lóbálnám őket össze-vissza és még a végén pofánvágnám velük véletlen Colet. Szeretek mutatogatni beszéd közben... - Egyébként nagyon szexuálisan jársz - pislogtam rá és végignéztem rajta. Ez a csoszogás... Meg ez a testtartás - Nagyapa ilyenkor rászokott vágni a hátamra és azt mondani, hogy: Mellet ki, fenekt be. És ez most neked sem ártana, de te nem tudod kinyomni a melled... - bár lehet, hogy csak annyira nincs életkedve, hogy nem húzza ki magát. Vagy a fene se tudja, de neki se ártana egy hátoncsapás. Megálltam a szobám előtt és először kopogtam, hátha bent a szobatársam. Fura... Még nem találkoztam vele, de lehet, hogy igen. De lehet, hogy akkor kissé ittas állapotban lehettem, vagy a fene se tudja - Itt vagyunk - néztem Colera és mivel nem jött válasz a kopogásra beléptem az ajtón.
/Folyt. köv. Lánybentlakás 1. szoba/ |
Cole Downer
Először közölni készültem vele, hogy nincs étvágyam, aztán meggondoltam magam, és csak simán bólintottam. Nem akartam bunkónak tűnni, meg amúgy sem ártott volna, ha végre bekapok valamit. -Veled megyek -álltam fel végül, és elindultam a szobák felé. Attól féltem, a végén jobban fogok hasonlítani egy zombira, mint emberre. Ha nem lennék szőke, valószínűleg már szakállam, vagy minimum két centis borostám nőtt volna. Hmm. A tudat, hogy legalább borotvára nem kell költenem, kicsit felvillanyozott. Nem mintha eddig szükségem lett volna rá, de akkor is. Most azon gondolkoztam, mi lenne, ha az utolsó dollárjaimat befektetném egy közepes minőségű vodkába, és leinnám magam a suliudvaron az egyik bokor alatt. Határozottan jó ötletnek tűnik, szóval megérné megpróbálni. |
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
