|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.20. 15:58 - |
 |
[24-5] [4-1]
Ria Ashwin
- Akkor oké. - mondtam, és azontúl nem szólaltam semmit. Tipikus én. Szinte bármeddig bírom beszéd nélkül: Egyszerűen megszoktam kontrolálni a szavaimat, amit egyes emberek nem igazán tudnak. Vagy csak egyszerűen nem is simerik ezt a fogalmat.
Természetesen a suli udvarára is követtem Cole-t, és amikor leült egy padra, én is lehuppantam mellé. Felhúztam a lábaimat törökülésbe, és a térdemre könyököltem. Így bámultam ki a fejemből némán, szótlanul. Néha szerettem egy kicsit elgondolkozni, és elvonatkoztatni a valóságtól. De nem mindig ment, csak néha.
*/Folyt. köv. Iskolaudvar |
Cole Downer
Tökmindegy, hogy éppen csak egyel vagyok előrébb a haláltól a toplistáján, az utolsó mondatának kifejezetten örültem. Mindig elfelejtettem egy pillanatra a múltkor történteket, úgyhogy kezdem szarul érezni magam. Egyszerre akartam és nem is, hogy olyan legyen, mint régen. Egyszerűen csak megráztam a fejem. -Nem zavarsz. -Kisétáltam a suliudvarra, mivel sokkal inkább üldögéltem volna kint, mint bent. A szobámban sosem történik semmi. Utálom ezt a sulit. Utálok mindent és mindenkit, és valószínűleg ezt elég gyakran lehet látni rajtam mostanában. Leültem a szokásos helyemre, a padra, és onnan figyeltem az össze-vissza mászkáló diákokat. Még bőven van időm az edzésig, majd később felszaladok a cuccomért. |
Ria Ashwin
- Miért? - mondtam csak úgy egyszerűen. Illetve leolvastam az arcára írt hatalmas kérdőjelet. Nem volt nehéz. Talán kicsit megárthatott, hogy Cole annyit koslatott utánam, így lassan minden szemrebbenéséről tudtam, hogy mit jelent. De erről a pofáról még egy ovis is kitalálta volna, hogy valamit nem ért az ominózus személy.
- Ha idegesítelek, akkor csak szól, és lelépek. De...! Ha nem, akkor maradok, mert tanulni úgysem fognék neki, a könyvtár már bezárt, úgyhogy nincs új olvasnivalóm sem, nincs papírom, hogy rajzoljak vagy fessek. Egyedül gitározni tudnék vagy énekelni, de azt sem lehet egyhuzamban egész délután. Ezért inkább veled, minthogy halálra unjam magam a szoba egyik sarkában. - attam magyarázatot a fura viselkedésemre. |
Cole Donwer
Tovább indultam. Oké... Úgy tűnik, Ria ma nagyon ragaszkodik hozzám. Kár, hogy nem addig tette, amíg engem is érdekelt a dolog. -Sajnos lesz egy úszás edzésem. Ennyi. -Mondjuk akár tanulhatnék is a többi időmben, de valahogy sosem tudtam rávenni magam. A közepes az nagyjából így is megvolt a legtöbb tantárgyból, szóval idén nem kell a bukástól tartanom. Megint Riri felé néztem. Miért pont most? Eddig fordítva műkdött minden: én követtem őt, és ő próbált meg lerázni. Ezen kívül még egyetlen különbséget találtam felfedezni: azt, hogy szerintem őt nem fogja annyira megrázni, ha esetleg továbbra sem vagyok hajlandó újra talpat nyalni neki. Azaz az én esetemben erre nem lett volna szükség, szimplán elég lett volna annyi, hogy tudom, nem feleslegesen szakítok a rossz szokásaim nagy részével csak és kizárólak egyetlen lány miatt. De mostmár ugye mindegy... |
Ria Ashwin
Egy darabig némán sétáltunk egymás mellett. Gondoltam, hogy egy idő után kiaakasztja a szótlanság, és ő fog először beszédbe kezdeni. Amikor megszólalt, még mellé vágott valami fura pofát is. Gondolom a lépdelésem nem tetszedt neki, vagy hasonló.
- Hát unatkozok! - vágtam rá a kérdésére válaszként. - A gitárkör sajnos, illetve nem sajnos, mert úgyis belealudnék, elmarad. - jelentettem be. Végre volt egy szabad napom! Az oktató ma valamilyen okból kifolyólag nem tud jönni. Természetesen ehhez a különleges okhoz nekünk, diákoknak, semmi közünk, mégis a kismadár megcsiripelte, hogy nő van a dologban. Na de mindegy is.
- És te mihez kezdesz délután magaddal? - szögeztem neki a kérdést. |
Cole Downer
Egy darabig szótlanul sétáltam Ria mellett, aztán oldalra fordultam és megálltam. -Te most mit csinálsz? -A homlokomat ráncolva meredtem rá. Egyrészt miért követ, másrészt pedig mi ez a...mozgásforma? Most komolyan. Nincs ennél jobb dolga? -Ma egészen véletlenül nem mész gitárra? Csak mert idő van. -toltam a képébe a legújabb Swatch órámat, egyenesen a bal csuklómról. Csak mostanában kezdtem el hordani, mint utolsó jelképét az egykori gazdagságomnak. Akármilyen idétlenül néznek is ki, drágás, és ez a lényeg. Ő jôtt utánam, ami azt jelenti, hogy tudja, mire vállalkozott. Ki fogom idegelni, és akkor majd szépen lelép. De hogy miért is akarom ez, azt nem tudom. Elég értelmetlen győzelemnek bizonyulna. |
Ria Ashwin
Ahogy Cole elindult, én is felálltam, és elindultam, hogy elvigyem a tálcát a nemkevésbé ocsmány maradékkal.
- Nekem pedig egyszerűen nincs gusztusom enni, szóval szintén befejeztem.
Miután a nagy bidonba öntöttem a maradékot, letettem a tálcát az üres, mosatlan tányérokkal együtt a kicsi ablakszerű akármibe, és Cole után mentem. Nem szóltam semmit, abszolút semmit, csak éppen mentem mellette. Illetve lépegettem. Az, amit most perpillanat művészkedtem, az menésnek semmiképpen nem mondható. Kezeimet hátul összekulcsoltam, és teljesen egyenes, merev lábakkal, mint egy fából készült játékkatona, lépegettem. |
Cole Downer
Feltápászkodtam az asztaltól. -Mivel én befejeztem, kimegyek. -Talán követ, talán nem, de nem leszek vele itt kettesben. A gyomrom éhesen korgott, miközben visszavittem a tálcámat a helyére. Majd vacsorakor kajálok újra. Egyenlőre más lehetőségem nem nagyon volt, úgyhogy elindultam kifelé az ebédlőből. Nem dtam megállni, hogy hátratekintsek Ririre. Érdekelt, hogy ő most jön-e, vagy sem. De mégis miért maradna a tók üres asztaloknál a kotyvalékommal az orra előtt? Mindegy. Ma úszóedzésem volt, de csak jóval később kezdődött, szerencsére. Még bőven lesz időm visszaérni és átöltözni addig. Az egyetlen probléma az, hogy évről évre jobban utálok oda járni. Mert egy bizonyos valaki szerint a foci nem sport, de perszee az úszás az frankó...Hogy is ne. Szadista. |
Ria Ashwin
- De én nem szeretnék menni. Csak felvetettem. - mondtam vállat vonogatva. Hé. Az nem úgy megy. Ha már egyszer ő ült ide hozzám, akkor nem koptathat le. Márpedig én itt maradok, és punk tum. Na jó, lehet, hogy egy kicsit nagyon undorító, amit művel - ráadásul ezek után még rákérdez arra, hogy miért nem eszek... Na vajon miért? -, de úgy tűnik, direkt csinálja. Vagy ez hozzátartozik a természetéhez, csak eddig ismertem félre? Na jó... Ezen kár ennyit rágódni. Egyszerűen gusztustalan, és kész. És egyszerűen nagyon élvezi, ha széttépheti az idegszálaimat.
Időközben lassan kezdtek elszállingózni az emberek. Úgy tűnik, hogy a diákok vagy általánosságban tömegesen gyorsevők, vagy csak egyszerűen mi vagyunk ilyen csigák. Végül azon kaptam magam, hogy csak mi voltunk az étkezőben. Nagyszerű. Természeetsen mindig különcök kell maradjunk. Ez egyértelmű. |
Cole Downer
-Menj, ha szeretnél -vontam vállat. Úgy döntöttem, maradok annál, amiben elvileg megállapodtunk. Továbbra is csak távolról fogom figyelni. Nincs kedvem megint hajkurászni egy tanévig, hogy minden alkalommal elmondhassa, mennyire nem vágyik a társaságomra, és rögtön ezután pedig leszóljon, amiért csajozom. -De amúgy meg nem zavarsz. Azt csinálsz, amit szeretnél. -Felsóhajtottam, és arrébb toltam a tálcámat. Mostmár tényleg nem volt kedvem megenni. Közben figyeltem a be- és kimenő embereket. Kezdett megint hely lenni az asztaloknál. Nem csodáltam, hogy mindenkinek sikerült hamarabb megebédelnie, mint nekünk. |
Ria Ashwin
Olyan, mintha az arcára lett volna írva méteres nagy betűkkel, hogy "Imádom, amikor idegesíthetlek!". Hallod... Én meg egyáltalán nem. A felhangzó hatalmas nevetésére vágtam egy csúnya, durcás grimaszt.
- Köszönöm, nem kérek belőle. Nem hiszem el, hogy ennyire undorító is tudsz lenni. - mormogtam magam elé. - Amúgy, ha kéred, és nem akarsz látni, szívesen elmegyek, de akkor nem lesz, akit idegesíts.- vetettem fel előtte egy lehetőséget. Biztos nem talált volna még egy ilyen lökött lányt, mint én, aki hallgatja ezt a paródiáját, és hagyja, hogy megcibálj a neuronállományát. Akár végigkérdezgethetné az egész White King High School összes nőnemű tanulóját, úgysem fog találni még egyet. |
Cole Downer
-Miért, mi bajod az ínyenc kajákkal? Nem is tudom, mit csinálnál egy nyolcfogásos éttermi vacsival...-ráam a fejem "megvetően". Legszívesebben amúgy felröhögtem volna, gondolom, látszott is a fejemen. -Ugye nem mész el? Még ott egy csomó kaja a tálcádon. Sőt, ha esetleg még éhes lennél, kapsz az enyémből -Átlapátoltam a tányérjára valamennyit a levesemből. Neem, még véletlenül sem a levesesbe, hanem a sima laposba. -A mi világban nem jó dolog pazarolni az ételt. Nézz rám, például én csóró vagyok, de akkor is beáldoznám a finom ebédemet, hogy te tényleg jóllakhass. -Eddig bírtam, most kezdtem el nevetni az arckifejezésén. Egyszerűen szórakoztató őt csesztetni. |
Ria Ashwin
Kissé undorodva náztem, amit éppen az étellel művel. Kissé? Inkább nagyon. A kajacsata az vicc. Az oké, rendben van. De ez már nem kajacsata, tehát már nem vicc.
- Fújj... Asszem elment az étvágyam. Illetve biztos, hogy elment az étvágyam. - húzódtam el székkel együtt az asztaltól. - Ha kell, neked adom az ebédemet, hogy főzőcskézz. - mondtam, miközben rámutattam az ebédemre, amiből összesen vagy hét-nyolc kanál levest ettem. De úgy érzem, mára nem sikell több, bőven elég, amit láttam. - Egyébként a piknik az jó lenen, de nem ilyen kajával. - most már Cole ősszekotyvasztott akármicsodájára volt irányítva az ujjam. Nyami, nyami. |
Cole Downer
Megcsóváltam a fejem. Már megint ez lesz...Végül is úgysem ettem volna meg a levest. Egy kanál rizst öntöttem a poharába mártással meg mindennel együtt. Összekevertem a villámmal, kenyérdarabkákat is tettem bele. Végül hozzáadtam az utolsó összetevőt: Cole-köpetet. Igen, így már tökéletes. Riri elé toltam a remekművemet. -Bon apétit. -vigyorogtam rá idiótán. Ha ettől nem fog kiakadni, akkor semmitől sem. Ritkán vagyok ilyen undorító, de ezt most nem tudtam kihagyni. Kezdem felvenni ezeket az amcsi szokásokat. -Ha lesz rá alkalmam, megcsinálom neked nagyobb adagban is. Úgy is tartozom neked még egy piknikkel. -És hogy ezt miért tettem hozzá, azt nem tudom. Legutóbb még úgy volt, hogy nem kérek a barátságából. Lehet, hogy igazából mindig is szükségem lesz a társaságára, akármilyen kapcsolatban is legyünk. Persze az, hogy üldögélünk fél méter távolságban egymástól, soha, de soha nem lesz elég, akármit is csináljak. |
Ria Ashwin
Ahogy elmosolyodott - amire kivételesen most nem jegyeztem meg, hogy "tökvigyor" -, én is kénytelen voltam mosolyra húzni a szám. Ámen. Tehát a jég felengedett. De ekkor is csak egy halovány "Nesze" szócskát dobott felém. Akár kedvem lett volna megkérdezni, hogy "Ki vagy te? Melyik bolygóról jöttél, és mit csináltál az igazi Cole-lal?", de inkább nem tettem. Ehelyett fogtam a másodikhoz tartózó kicsi csontocskát, és lassan átkatapultáltam az ő levesébe. Ha már ő is ezt vette célba, én miért ne? Emlékszem, tavaly nem élveztem annyira a kajacsatát, csak a végére kezdtem egy kicsit belejönni. Nos... Mos már van egy kis tapasztalatom, így tudom élvezni. Illetve tudnám, hogyha Cole is egy kicsit kiolvadna a hibernációból. |
Cole Downer
Sóhajtottam. Talán egy kicsit túl komolyan vettem ezt a 'haragszom rád, hozzám ne szólj' dolgot. Ahhoz képest, hogy annál a bizonyos veszekedésnél még magamra vállatam mindent..Na jó, csak majdnem mindent, de ez részletkérdés. Megvontam a vállam, és a levesébe pottyantottam a következő húsdarabkát, jó magasról. -Nesze. -Csak hogy ne sértődjön meg végleg, kikényszerítettem magamból egy mosolyszerűséget. Csak most, csak neki. Nem szándékoztam hozzáfűzni semmi egyebet a dologhoz, szóval csak simán kajáltam tovább, és ha nem tetszett valami a tányéromon, átdobtam Riának. Ő akart kajacsata #2. fordulót játszani, hát tessék. Viszont nem akartam kifejezetten kedves lenni vele. Mert ha elmúlik az iránta érzett haragom, akkor valószínűleg megint nem tudnám megállni, hogy kövessem egész nap. Másrészt pedig, sokkal jobb mérgesnek lenni, mint szomorúnak. Soha, de soha nem láthat megint bőgni. Sőt, senki más sem. |
Ria Ashwin
- Tudod... Szerintem te egyáltalán nem ismersz. Nem értelek. - motygtam magam elé kicsit megkomolyodva. - Én nem kifejezetten erre gondoltam, hanem Chloera. Sajnálom, hogy egy kicsit próbálok veled együttérezni, de ez van. Az a krumpli pedig... csak vicc volt, ne vedd már annyira komolyan, hogy rámborítod az asztalt. Emlékszel? Valamikor másodikban volt egy kisebb kajacsatánk. Gondoltam annak az emlékére dobtad a hajamba azt a maradékot vagy mi az. De te még a viccet is komolyan veszed! Vagy csak én vagyok ilyen idétlen, hogy egyszerűen nem látszik, amikor viccelni próbálok? Nos... Lehet. - bólintottam. Ezt lehet, hogy inkább magamnak magyaráztam, mint neki. Közben mindegyre csak az asztalon lévő kék abroszt néztem, nem emeletem fel a tekintetemet. Kíváncsi vagyok, hányszor kell még eljátszuk azt a melodrámát. Pedig én reméltem, hogy ma nem pont ugyanoda fogunk kilyukadni. |
| Cole Downer
-Én teljesen jól vagyok. Remélem, nem gondolod, hogy halálosan megviselt ez a...dolog. Vannak nálad -intettem felé lekezelően- nagyobb problémá...-És ezt a mondatot már nem tudtam befejezni, mert krumpli landolt az arcomon. Először csak értetlenül pislogtam, és miután sikerült feldolgoznom a helyzetet, letöröltem a szalvétámmal. -Ez...kifejezetten nem volt szép. Megérdemelnéd, hogy rád borítsam az asztalt. -Összehúzott szemekkel, becsmérlő tekintettel meredtem rá, hátha sikerül bűntudatot ébresztenem benne. Attól függetlenül, hogy lenyugodtam, mčg igen is úgy éreztem, hogy megérdemli, amit kap. |
Ria Ashwin
- De azért köszönhetnél. - kötöttem az orrára. - Semmi nagy dolog nincs. Valószínűleg lehet, hogy egy kicsit jobban vagyok, mint te. Tudom, hogy haragszol rám, vagy hasonló, vagy legalább van valami bajod. - mondtam, miközben kiszedegettem azt az izét, amit belepöckölt a hajamba. Szóval már megint itt tartunk... Halványan elmosolyodtam visszagondolva a másodikra, miközben lassan krumplipürét tettem a kanálra - igen, rájöttem, hogy az a túlzottan citromsárga micsoda az krumplipüré -, és Cole felé katapultáltam. |
| Cole Downer
Pff...hogyne. Megint felnéztem a tálcámról Ririre. Most még is mire számított? Persze, hiányzik, meg minden, de ezt pont nem kéne kimutatnom. -Csak azért ültem ide, mert nincs több szabad hely -Megdobtam egy darab...valamilyen állatmaradványszerűséggel a tálamból, és folytattam a kajálŕst. Jóó, piszkŕlni még bőven belefér, nem? Ez így nem tűnik olyan személyesnek. Maximum elül, ha szeretne. Akármennyire is élvezem a társaságát, egészen biztos, hogy nem fogom marasztalni. -Na és hogy vagy mostanában? -fordultam felé újra, mielőtt átesnék a ló túloldalára. Azért nem akartam annyira bunkó lenni, hogy megutáljon. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
