Legenda

   Az Outcast House a külsősöknek talán egy átlagosnak tűnő ház, ám annál sokkal többet rejt magában. Akik itt élnek, bizony tudják, hogy nem éppen szokványos dolgok lelhetők fel itt, főleg a könyvtárban, ahol akár többszáz éves középkori kódexeket is találhatunk.


   Ez a hatalmas, ősrégi ház 1258-ban épült a mindenképpen szokványos alapanyagokból: kőből és kőből. Az akkori lakosok semmi furcsát nem találtak benen, pedig a mérete egyáltalán nem mindennapi volt. Akkoriben szegénység és pestis uralkodott, kinek lehetett annyi pénze, hogy felépítsen egy ekkora házat a többiek miniatűr épületei között. Az emebrek ebbe bele sem mertek gondolni. A legfurcsább azonban az volt, hogy miután felépült, egyetlenegy lakót vagy egyáltalán élőlényt sem láttak. Akkoriban az emberek nagyon vallásosak voltak, és hittek a szó erejében. Féltek Isten büntetésétől, de egyúttal féltek attól is, hogy netán valami rosszat mondanak, és valósággá válik.
   Így alakult egy aprócska falu élete egészen az 1260-as évekig, mígnem különös esemény történt. Az ijesztően nagy, lakatlan ház felkeltette egy falusi fiú figyelmét, aki alig lehetett 17 éves. Arra gondolt, hogy ő márpedig kideríti, hogy mi folyik itt. Kezdett egyre jobban belebonyolodni az ügybe: kutatott a ház tulajdonosa után, a lakói után, de természetesen nem talált semmi kézzel foghatót. Ekkor döntött úgy, hogy ő márpedig bemegy, és megnézi magának azt a házat.
   Már beesteledett. A nagy vaskapu hangosat csikordult, mikor enyhe lökéssel kitárta. Sem zár, sem hasonló nem védte a házat a betolakodóktól. Az udvarra lépve fura hangokat kezdett halalni. Amolyan kíérteties, rejtélyes hang volt, mely mintha szólítaná őt, és egyre beljebb hívogatná. Ettől némiképp megijedt, de céljától tántoríthatatlan volt. Ezért elindult a ház bejáratához e keskeny ösvényen.
   A nagy faragott, vasakkal ellátott faajtóhoz érve egy kicsit megállt. Nagy levegőt vett. A ház most egy kicsit kísértetiesebbnek bizonyult, mint nappal, ezért egy kis bátorságot keleltt szednie valahonnan. Megfogta a nagy kopogtatót, és bekopogott. Egy ismeretlen alak nyitott ajtót. Testét hosszú, fekete köpeny borította, fejét csuklya fedte. Egy hatalmas könyvet tartott a kezében, egy kódexet. A könyvet odaadta a fiúnak, aki kinyitotta, és beleolvasott. Időközben a fekete ruhás betessékelte a házba. A fiút ezután nem látta senki...
   Iz idő telt, az emberek változtak, egyesek meghaltak, mások születtek, de a titokzatos, hatalmas ház körül terjengő történet megmaradt, melyet annak idején 1262-ben mesélt egy Lucy nevű falusi kislány, aki éjjel követte bátyját.

 
FRPG

2014. augusztusától új, bővített szabályzat, 17 pontos verzióban. Kérünk mindenkit, hogy olvassa el és tartsa is be a kéréseinket!

,,5. A magyar szép, bő és tartalmas nyelv, melynek használatával öt-tíz mondatot minimum mindenki meg tud fogalmazni igényesen és értelmesen. Külön kiemelném előző mondatom utolsó két szavát, ugyanis tanuljunk meg helyesen írni. Mindez vonatkozik mindenkire, akár telefonról, tabletről vagy számítógépről van jelen."

TOVÁBB>>

Yoyofuma és Ayuko

 

Tagok: 7
Karakterek: 16
 



 

 

 

 

 

Linkek
 
     

Képre vár: sebaj.gp, aglanir-rpg.gp, wolves.rpg.gp

 
Szavazás
Általánosan melyik szerepjátékokat szereted a leginkább?

Lovas
Farkasos
Egyéb állatos
Fantasy
Mindennapi élet
Anime
Gimis
Egyéb (ezt megírhatod a chatben)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Lábnyomok
Indulás: 2013-02-21
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre