Az ő 184 centijével teljesen átlagos magasságú orosz fiatalember. Termete inkább a vékony definíciót érdemelné, ugyanis akármennyit eszik, enyhén kilátszanak a bordái. Viszont izomzathiánya nincs, a régebbi tevékenységei, a vívás és a dobolás, megtették hatásukat, bár a kockahas neki nem létszükséglet, elvan nélküle... Vagy csak nem veszi a fáradtságot arra, hogy megdolgozzon érte.  
   Szürkéskék szemében általában lelkesedés csillog, esetleg egy cseppnyi szadista árnyalattal. Mellesleg a fapofa mestere, ezzel is igyekszik elrejteni a hazugságait, amiket általában a lelkiállapota miatt kreál. Van egy tipikus fintora, amit naponta minimum egyszer meg is mutat, ha éppen elgondolkozik. Szinte mindig vigyorog, mint a vadalma, közben vagy dobverőt pörget az ujjai közt, vagy egy tollal a füle mögött, vagy csak szimplán könyvekkel megpakolva megy az útjára. Az utcán sétálgatva valamivel normálisabb a megjelenése, bár szívesen produkálja magát.
 A haja szinte mindig tüskékben mered felfelé, a színét gyakran változtatja, egyik héten még szőke, a másikon már fekete, de az extrémebb színektől sem riad vissza. Nemegyszer festette zöldre a haját, a stílusát viszont semmi esetre sem cserélné le az elkövetkezendő évtizedekben, szerinte ez tökéletesen önkifejező. Állítása szerint már arra sem emlékszik, mi volt az eredeti hajszíne, ami mellesleg pont olyan sötétszőke, mint édesapjának volt.  
   Ruhatára vegyes, előnyben vannak a fekete bandás pólók, szaggatott farmerek, bőrdzsekik, a különböző ingek, s a nyakkendők, a kedvenc darabja egy "Congratulations! You can read!" feliratú kék póló, bár a különböző fandomokhoz tartozó mintájúakat is gyakran hordja, mint az "I do what I want"-féle lokis felsője. Nem érdekli, mások mit szólnak az ő öltözködési stílusához, igazából magasról tesz rá, és nem, nem nőtt ki abból, hogy alkalmanként bizarr összeállításokban mutatkozzon. Azt vesz fel, amihez épp kedve van. Kiegészítőnek a szegecsek, övek és láncok a kedvencei, szinte akármivel képes ezeket hordani, s meg is teszi.

   Komplikált, kiszámíthatatlan, ellentmondásos, és kiismerhetetlen, rosszabb napjain erősen aszociális, jobb napjain egoista, mindig tartogat valami új "meglepetést" környezete számára. Ezek mellett türelmetlen és nem csapatjátékos, viszont szereti egyszer-kétszer megcsillogtatni önmagát a figyelem középpontjában - azaz akkor, amikor csak lehet. Ritkábbak azok az esetek, amikor egy fél könyvtárral mászkál mindenhova, s a legkülönösebb helyeken és testhelyzetekben olvas. Ha könyv van a kezében, nem ajánlott megzavarni őt, különben egy szadista vigyor kíséretében felemleget egy lehetséges műanyag kanállal való kibelezést... Vagy rosszabbat. Egyébként ilyenkor tudja csak elviselni, hogy nem vált testhelyzetet két percenként. Folyton mozogni akarna, ráadásul sosem tudja, mikor van a legjobb időpont a hallgatásra.  
   Elég bunkó, arrogáns, és a lehető legtöbb megjegyzést teszi mindenkire. Gyerekes, mindenben a saját szórakozását keresi, a szabályokkal hadilábon áll. Szerinte azok csak arra vannak, hogy áthágják őket, bár ez a katonás neveléséből adódhat, mindig is lázadt a rend ellen. Néha csak gondol egyet és felfüggeszkedik egy fára, hogy fejjel lefelé szemlélje a világot. Ha a dobos külön állatfaj, akkor ő azon belül is egy teljesen elkülönült alfaj.
   Amúgy egy egész jó beszélgetőpartner lehet, sokan rácsodálkoztak már, hogy a rengeteg hülyesége mellé hogyan fér be a bölcsesség, ugyanis a maga módján, de képes jó tanácsokat is adni. Értelmes gyerek ő, jó felfogóképességgel, de csak azt veszi komolyan, ami szükséges folyton változó céljaihoz. A tantárgyak közül ez kimerül az irodalomban, a mitológiában, a zenében, a biológiában és a nyelvek tanulásában - utóbbin leginkább a skandináv nyelveket kell érteni. Az angol nyelv verbális részével még vannak problémái, akcentusa közepesen erős, de ha kevésbé koncentrál, csak nehezen lehet megérteni szavait.
   Nem kedveli a testi kontaktusokat. Azt még elviseli, hogy valaki verekszik vele, mert akkor vissza tud ütni, de a gyengédségének fele valahol kiveszett belőle, most igyekszik visszaszerezni. Ez pedig nem könnyű folyamat a múltját tekintve, arról alig beszél. Ha kérdezik róla, kábé kétszavas válaszokat ad az ő megszokott bőbeszédűsége helyett. Ha épp jó kedve van, rengeteget tud beszélni, de itt, ahol az angolját kevésbé tudja használni, inkább visszafogja magát.
   Mint mindenkinek, neki is vannak titkai. Ha konkrétan rákérdeznek, akkor viszont elmondja az igazat, ugyanis a viselkedéséből ki lehetne találni a választ, sajnos nem túl jó a saját belső világának irányításában. De mit rejt el a legmélyebben magába? A saját neméhez való vonzódást. Egyáltalán nem érdeklik a nők abban az értelemben, amiben a férfiak, de ezt ellensúlyozva az erősebbik nem képviselőinek sokkal nehezebben mond ki dolgokat.
   Mellesleg rengeteg dolognak a rajongója. Először is: könyvek. Leginkább a horrort szereti, de akármit szívesen olvas. Zenében sokkal válogatósabb, mostani új kedvenc műfaja a viking metal, de a klasszikus rock világa sem marad el az első helytől. A filmeket és sorozatokat sem veti meg, néhányból idézni is tud, míg egyet-kettőt fel is mond kívülről, a képregényekből pedig gyűjteménye is van. És még mindig várja a roxforti levelét.

   Az oroszországi Murmanszkban született. Édesanyja jogász, édesapja ezredes volt a flottánál. Már a születésekor sem voltak rendben a dolgok, szerelemgyerekként jött a világra, de az a szerelem elmúlt, a felek elhidegültek egymástól. Az édesanyja egy nappal a születése után kilépett az életűkből Az apjához került, aki később újra házasodott, s született három féltestvére: két lány, Nagyezsda és Irina, s egy fiú, Vaszilij. A lányok kétpetéjű ikrekként jöttek világra, két évvel idősebbek csak az öccsüknél. Anatolij először nem tudta, mihez kezdjen hat évesen három testvérrel, de egy idővel megbékélt a gondolattal, hogy legalább nincs egyedül. Szerette a mostohaanyját, de tudta azt is, hogy a más gyerekét nehezebb szeretni. Az apjával viszont teljesen más volt a helyzet. Egészen tíz éves koráig szinte bálványozta őt, hozzá akart hasonlítani - ami a külsejüket nézve sikeres is volt, ugyanis bárki megmondhatta, hogy a kis Anatolij arcvonásaival, szürkéskék szemeivel és sötétszőke hajával szakasztott olyan, mint a családfő fiatalabb változatban.
   Anatolij kilenc évesen kezdett a tőrvívással foglalkozni, három évre rá a dobolással. Egy hónappal ezelőtt költözött a családjával az Államokba, mert kint kapott a mostohaanyja egy jobb állást animátorként, így tanév közben került be az iskolába. Az eddigi jegyei nagyon változóak voltak, ugyanis amihez nem volt kedve, nem is csinálta, de itt igyekszik valamennyire belehúzni. Előző iskolájában biológia szakon volt, főleg az állat- és sejttan miatt merészkedett oda, eredeti terve szerint tiszti iskolába jelentkezett volna, de aztán lemondott arról, hogy olyan lesz, mint az apja, ugyanis ha olyan helyzet adódna a jövőben, nem viselné el azt, ha vér tapadna kezeihez, akármennyire is az ellenkezőjét szokták róla feltételezni.
   Habár nem volt az a tipikus rossz múltja, azért az övének is megvan az árnyas oldala. A politika mélyen beleszólt az életébe, az édesapját egyre merevebbé formálva. Ráadásul havonta egyszer ki kellett mennie Novgorodba az édesanyjához, de sosem volt meg az a biztonságos család-érzése. A szülei acsarkodtak egymásra, a mostohaanyja pedig tehetetlenül tűrte ezeket, s a gyerekeknek is így kellett tenniük. Anatolijnak még kicsiként hozzá kellett szoknia a mosoly álcájához, most pedig mér szinte hozzánőtt.
   Egy reménye van, amit ehhez az iskolához fűzött: ne kelljen olyan sokszor haza menni. Nincs kedve a vitatkozást hallgatni.