|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.24. 18:37 - |
 Kávéház, csukrászda... Ez a kis helyiség kettő az egyben! Amellett, hogy Tokyo legfinomabb süteményei közül válogathatsz, az íletes kávék világából is szürcsölhetsz egy kortoyt. Ráadásul a benti környezet kellemes, és kinti, szivarazós ülőhelyet is biztosítani tud a tulajdonos. Látogass el te is! |
[32-13] [12-1]
Ariwa Joseku
- Akkor sem lehet elhinni. - Puffogtam. - De nektek hiszek, mert ne tűntök rossz...akármik is vagytok. Ha megakar enni, akkor boldogan leszek egy magasabb rendű faj tápláléka, de mint minden préda vagy zsákmány, harc nélkül nem adja fel! Mivel említetted... külön vigyázni fogok. - Újra beleittam a forrócsokiba. - Örülök, hogy ízlik - fordultam Shana-hoz. A közeledő lány, valahogy ismerősnek tűnt. Teljesen ártatlan arccal köszöntöttem. - Hö, társ! Idecsapódsz az emberevőhöz, a tomogara-vadászhoz és egy szerény emberkéhez? Manapság mindenféle alakba lehet ütközni a sikátorban. Egyébként egy fiút már kérdeztem...a cica őrültet -beljebb csúsztam az ülésen és megtapogattam magam mellett a helyet - de semmit sem tudok a következő alkalomról... - teljesen normális hangon beszéltem. Kevesen voltak a helyen, és a személyzet pedig úgy se foglalkozott velünk. |
| Emiko Chou Egész nap unottan róttam az utcákat, remélve, hogy valami érdekes is az utamba akad, valami nem hétköznapi ami egy kicsit megtöri unalmam vastag jégpáncélját... vagy legalább egy kicsit megkarcolja. Sajnos csalódnom kellett, a hatalmas betontömbök ugyanis nem nyújtottak semmi élvezetet, és ennek tetejébe csak elszívták testem értékes melegét. Bementem egy kávézóba, hogy elszürcsölhessek egy csészényi meleg italt. Alig hogy becsuktam magam mögött az ajtót megpillantottam egy ismerős alakot (Joseku). Bár nem tudtam a nevét, annyi biztos, hogy ő is Stray-es. Hatalmas mosolyal az arcomon sétáltam oda a kis csoporthaz, majd leültem mindenféle magyarázat vagy bemutatkozás nélkül. - Sziasztok drágáim! Hogy's mint? - kérdeztem még mindig hatalmas mosolyal, miközben átkaroltam a hozzám legközelebb eső emberi lényt, egy magas, kék hajú srácot. |
Shana
- Ó, akkor... Ömm... Elnézést - mondtam ezt inkább kérdezve, mint kijelentve. Azzal fogtam magam, és belekortyoltam a finom, forró csokoládés italba. - Jaj, de finooom! - sipítottam fel nagy mosollyal és csillogó szemekkel. Láthatóan a másik, Joseku, szépen elégette a nyelvét, a torkát vagy tudom is én. De a lényeg, hogy égette.
- Nos... Nem. Én teljesen épeszű vagyok. - erre grimaszoltam egyet. "Mi? Ha pont én lennék meghibbanva, akkor lehet, hogy már az egész város az örök nyugalom és béke mezein sétálgatna. Na jó, azért ez enyhe túlzás, mert vannak még flame hazék a környéken, de ha nem írtottam volna ki azt a jópár tomogarát, amit eddigi munkásságom során sikerült kiiktatni, akkor tényleg nagy pusztítást végeztek volna."
- Ó, az cuki. Joseku, én a helyedben megijednék. - mondtam Katsu táplálkozási szokásaira célozva, miközben a forrócsokit szürcsölgettem. Természetesen viccnek széntam, de na... Nem vagyok nagy ász a viccmondásban, ezért lehet, hogy túl komolyan vették.
- Egyébként. Nem álmodsz. Üdvözöllek a valóságban, mert ez a valóság. És igen, létezünk, nem álmodsz. - jelenetettem ki. - És... Azért nem fáztam, azért volt a kezem olyan meleg, mert az én specialitásom a tűz. Én szégyelném magam, ha valahol fáznék. - tettem hozzá röpke kis szünet után, miközben lassan, kortyonként ittam a forrócsokit. |
Oshiro Katsorou:
Flame blaze... Uram Isten. Még nem hallottam róluk, dehát bizots léteznek, hamár van neko, meg miegyéb. Na de várjunk. A lány nem hisz nekünk. Közelebb hajoltam Josekuhoz és jó alaposan megszaglásztam. Hüm.. Ő ember - Finom illatod van - állapítottam meg és vigyorogva vsszültem a helyemre - A ghoulok embereket esznek - foglaltam össze tömören a másik lány felé fordulva és vágtam egy grimaszt, mikor megkínált - És undorítonak találjuk az emberi italaokat és ételeket. Csak a kávét tudjuk meginni - megdörzsöltem a nyakam újból, amjd nyújtózkodtam egy nagyot. Pattogni kezdtem az ülésemen, mert nem tudtam egy helyen megmaradni. |
Ariwa Joseku
Én még mindig nem tudtam, hogy most megőrültem, vagy csak huzatot kapott a fejem. Csak tátott szájjal próbáltam a sok információt megemészteni, ehhez a forrócsoki pont jól illett. Az első korty után leégettem a torkomat és ezért inkább csak szorongattam a kezeimmel. Lihegtem mint egy kutya, hogy hűljön a szám és közbe kérdeztem. - Ti egy pszichiátriai osztályról jöttetek vagy Halloween rajongók vagytok. Mert ilyen ember helyére fáklyát tevő izék, nincsenek! - Csaptam egyet az asztalra. - Komolyan kérdezem, és ne szórakozzatok. Nem vicces. - Nyögtem fel. |
Shana
- Már csak a kinézete sem volt olyan, mint egy átlagos macskáé. - vágtam pofát. - Azaz hasonlít, de van egy-egy eltérés. Plussz. Legközelebb, ha beszélő macskát látsz, akkor tudni fogod, hogy az félig ember.
Időközben kihozták a forrócsokikat. Nyamm, nyamm.Felcsillant a szemem. - Köszii.
- Ja, egyébként. Üdv a világomban. Én egy flame haze vagyok, ha úgy vesszük, ember vagyok, de már rég megöltek. - vigyorogtam. - De a zombiktól távol állok. - kicsit összerezzentem a "zombi" szóra, pedig hát én mondtam. Mindegy. - Szóval a lényeg az, hogy a tomogarák emebreket ölnek, én fáklyát teszek a helyükre, és kinyírom a tomogarákat. - magyaráztam. Bár nem tudom, mennyit érthettek a gyors hadarásomból, amit szinte levegő nélkül daráltam le.
- Kérsz? - kérdeztem Katsut - juppí, már tudom a nevét-, miközben rámutattama forrócsokira. Szó, ami szó, kicsit megsajnáltam. - Egyébként a ghoulok azok micsodák? Azon kívül, hogy olyanok, mint te. - szögeztem neki a kérdést. Tény, hogy nem hallottam még ezekről az emebrforma alakokról semmit. Még csak a nevüket sem. |
Oshiro Katsorou:
- Jó' van na - közöltem a tömör véleményem az egy méter távolságról, meg arról, hogy tudnom kéne mi az a neko - Én tudom, hogy mi az a neko, de azt honnan kéne tudnom, hogy nem csak a macskákat hívják így, hanem egy külön fajt is? - lebiggyesztettem az ajkaim, majd megbillentgettem a fejem - Egyébként is. Én ghoul vagyok. Csak a husit tudom megkülönböztetni a zöldségtől, nem tudom szaglásra megmondani, hogy "nédda' az ott nem egy neko?" - most megvakartam a tarkóm és elgondoltam, hogy mutatkozok be. Végül is ott kötöttem ki, hogy csak szimplán válaszolok a kérdésekre. - Oshira Ken'ichi Katsorou vagyok, de csak Katsu - válaszoltam az első kérdésre - Ühm... Azt elfelejtettem honnan vagyok, de azt hiszem a Konewara utcából - adtam választ a másodikra - Mert a jó édes anyukám úgy döntött, hogy megszül - és ezzel le is tudtam a kérdéseket, majd kissé értetlenül Josekura néztem - igen, mert eddigre bemutatkozott, de én elvoltam foglalva a válaszokkal - és pislogtam párat - Hát öh... Azt én se tudom mik a fáklyák, meg tomogara-micsodák, de azt tudom, hogy én nem vagyok ember - billentgettem meg a fejem, majd újból csak pislogtam rá, mikor megrázta a kezem. Hát jól van. Én is örvendek. A'sszem... |
Ariwa Joseku
- Nehogy azzal jöjjetek már, hogy nem vagytok emberek... - Fordítottam el oldalra a fejemet és elmondtam a rendelésünket az éppen odaért pincérhez. Az nyakba ugrós fickót nem hívtam meg. - Hát...én Ariwa Joseku vagyok. És én se értem miért beszélt egy macska. Szerintem valami gáz hatása alatt állok. - Kezdtem rá jönni mi a fene is történt úgy félórával ezelőtt. Nekem évezredeknek tűnt. - Fáklyák, meg tomogara-micsodál, most meg nem emberek, beszélő macskák. Csípjen meg! Anyám borogass! - Becsuktam a szememet. Elfognak tűnni és lázasan ébredek a családnál. Azt mondják ájultan találtak rám, és idehoztak. A rendőrség az ajtóba tolong, haza akarnak vinni, mert megszöktem. Kipattan a szemem és riadtan nézek rájuk. - De jó, hogy valóság vagytok! - Megrázom a fickó kezét melegen. |
Shana
Kézen fogva léptünk be a kávéházba. Jesszus. Na mindegy. Joseku kicsit túlzásba vitte a melegedést, és már már kezdett elállni a vérkeringésem, annyira szorította a kezemet. Nagyot sóhajtottam. Éppen leülni készültünk, mikor egy másik, nagy nyalka kéz kezdett integetni, vagy mit csinálni a szemem előtt. A csuklójától egész magáig, az emebrformáig követtem a kar irányát, és amikor megláttam, hogy ki a tulaj, nyomban félreszöktem, természetesen ezzel magammal rántottam Josekut is.
- Egy méter távolság! - jelentettem ki határozottan, és a köztünk levő egy méterre mutattam a szabad kezemmel. - Nehogy megint rám ugorj... !
Nemsokkal később leültünk. Joseku, hál' Istennek, elengedte végre a kezemet, amit enyhén megráztam, hogy induljon be a vérkeringés, majd a kezembe nyomott étlapra pillantottam. - Köszi. Akkor én is azt kérek! - mondtam, és mosoly jelent meg az arcomon. Na igen, némi finomsággal simán le tudnak venni a lábamról. De a nagy monstrum idegen már társalgásba is kezdett.
- Nekem nincs nevem. De hívhatsz Shanának. - mondtam bólogatva. - A nekoktól pedig nem tudom, hogy miért félsz. Te sem vagy ember, tudnod kéne, hogy az nem egyszerű macska, hanem egy nekolány volt, aki félig ember, félig macska. Ezért tudott beszélni. Na de most... Te jössz! Ki vagy? Honnan vagy? Miért vagy? Egy méter távolság! - szögeztem neki szigorú tekintetemet. |
Oshiro Katsorou:
Jóó darabig csak kapaszkodtam az idegenbe... Vagy már be is mutatkozott nem...? Vagy az a másik volt...? Eeh.. Nem fog az agyam, de ez el is fogadható azok után, hogy egy beszélő macska megakart enni. Jó nem, de biztos, hogy tervezte. Persze ők ott társalogtak körülöttem, de én persze nem figyeltem rájuk, elfoglalt az a tény, hogy egy macska meg akarta zabikálni a beleim. Pont úgy, mint egy az embereket... Hát ez nagyon nem jó. Hova fajul ez a világ...? Na de viszont arra felfigyeltem, mikor kaptam egy rúgást, vagy ütést, vagy nem is tudom mi volt az, mert nem igazán hatott meg. Ezért jó ghoulnak lenni, mert még a kés sem árt nekünk. Háhá. De vettem a lapot. Elengedtem az... izét - igen, még mindig nem jöttem rá, hogy lány vagy fiú -, és a másik izére pislogtam. Ez tegez. Ennyire nem vagyok öreg, hát hagyjatok má'. Sokáig csak beszéltek, beszéltek, és beszéltek én meg köpni-nyelni nem tudtam csak bambultam fel rájuk. Alapból be akartam mutatkozni, de ezek időközben elkezdtek valamiféle bandáról, meg mindenféle izébigyóról csevegni és mire pislogtam kettőt, már úton voltak egy másik irányba. Persze engem nem lehet ilyen könnyen lerázni. Felpattantak a szemeim és utánuk cammogtam, bár igen lassan kellett haladnom, mert mire ők léptek kettőt én léptem ötöt... Most ők picik, vagy én vagyok nagy. Bár én lehetek nagy. Annak a nőnek igaza volt. Kosarasnak kellett volna mennem... Hát már mindegy. Mikor beértek egy olyan helyre, ahol kicsit több ember volt hálát adtam Istennek, hogy pont egy kávézóba kötöttek ki. Tudni kell ugyan is, hogy a kávészag elnyomja a fincsi-mincsi emberi husika szagát és a kávét el is tudom még fogyasztani is. És most döntöttem úgy, hogy megszólalok - Ühm. Még én is itt vagyok - lógattam be a kissebbik leányzó elé a kezem, így felhívva magamra figyelmet - Szerintem ennyire nem vagyok észrevehetetlen. Maximum oszlopnak néznek. De akkor is észrevesznek - összevontam a szemöldököm és felváltva néztem kettejükre, majd arréb löködve a kékhajú csajszikát az ülésen leültem mellé - Ééés most mutatkozzatok be szépen és mondjátok meg, hogy az a macska mi az anyám kínjáért beszélt - cukin félrebillentettem fejem és bájosan elmosolyodtam. Így talán észrevesznek és még köszönni is hajlandóak lesznek. |
Ariwa Joseku
Még is csak szorult belé valamennyi jóság. Elvigyorodtam és egyik kezemmel magamra fogtam a kabátot, másikkal pedig a kezét szorongattam. Így léptünk be a kávéházba és letelepedtünk egy asztalhoz. - Meghívlak valamire. - Böktem az étlapfelé, amit éppen elénk raktak. Én már eldöntöttem mit kérek, dupla forró csokit mogyoróval. Elengedtem a kezé. - van kérdésed, mert túl zavarosan magyaráztam? - Éreztem, hogy a csontjaim ropogva engednek ki és lassan felmelegítik égő lábujjaimat az ülés alá helyezett fűtőtest. Hogy-hogy ő nem fázott? |
Kávéház, csukrászda... Ez a kis helyiség kettő az egyben! Amellett, hogy Tokyo legfinomabb süteményei közül válogathatsz, az íletes kávék világából is szürcsölhetsz egy kortoyt. Ráadásul a benti környezet kellemes, és kinti, szivarazós ülőhelyet is biztosítani tud a tulajdonos. Látogass el te is! |
[32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
