|
Témaindító hozzászólás
|
2013.11.04. 22:58 - |
Devin Leah Ellis
Nem sokáig bírtam a várakozást és a szoba fülledt levegőjét. Kinéztem az ablakon és bólintottam magamba. Tökéletes lesz egy kis olvasáshoz, könyveimet hónom alá csapva trappoltam le a lépcsőn, de előtte összepakoltam a szobában, ha Ivan még is megérkezne végre valahára, hol bújkál ez a kölyök? Egyáltalán hány éves? Mindenesetre hagytam neki egy cetlit, hogy hol talál meg. Szóval a lépcsőről lejövet majdnem eltévedtem, egy darabig tanakodtam, hogy hol lehet a kerthez vezető ajtó, végül a medencénél kötöttem és ott vágtam át a területet és a nyugis, árnyékos padok védelmébe siettem. Feltettem a lábam és teljes egészében elnyúltam a fa tákolmányon, kicsit napoztattam magam majd felütöttem az egyik könyvet. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Annie Scott
Egy kissé fura hangulat uralkodott Robin és a "Kimondhatatlannevű" között. Miközben a kosárpálya felé tartottunk, néztem egyikről a másikra, aztán a másikről az egyikre. Végül játékosan megkopogtattam mindkettejük fejét, és előre ugráltam, majd a két ujjammal mosolyt rajzoltam az arcomra, jelezve, hogy próbálják meg ők is.
- Héé... Én már meg se vagyok kérdezve, hogy van-e ellenvetésem? Mi van, ha én nem akarok ezzel a nagy maflával játszani? - mutattam vigyorogva Robinra.
Azon kezdtem közben filózni, hogy vajon képességet is lehet használni? Mert ha én úgy kezdem mozgatni, mint a marionett bábut, akkor abból neki nyereség nem valószínű, hogy lesz. De maradjunk a sportszerűségnél. Ha lehet is, asszem nem használom... - Rövid ideig bambultam, aztán végül "felébredtem". Már a kosárpályára értünk rég, és ahogy éppen lükverceltem - persze, miután meg akartam mosolyogtatni őket, nem fordultam meg, hanem tovább ugráltam hátrafelé -, egyenesen belefejeltem a koponyám hátsó részével a palánkba. - Aúúú...
*/Folyt. köv. kosárpálya |
Lakusa Xaration:
Ühüm. Semmin nem gondolkozik. Hát ő tudja, ha nem akarja mondani, nem mondja. ez van. - Én leszek egyedül, te meg Annievel - feleltem és - Remélem nincs ellenvetésed - ilyenkor hasznos dolog az alakváltoztató képesség. Ha a palánkhoz érek, csak varázsolok magamra pár centit és könnyedén elérem úg is, hogy fel sem ugrok. Vagy csak minimálisat ugrok. Bár ha ő akar egyedül lenni, nekem az is megfelel. Kitudja ő milyen képességeit tudja bevetni a kosárlabdába.. De lefutni nem hiszem, hogy le fog tudni. Háh. |
Robin Blake
...És 11 éves korában rabolta el a szekta a családjától, ahol különféle kísérleteket végeztek rajta az Egyesült Államok elnöke nevében. Persze Obamának fogalma sem volt róla...És igen, innen szöktette őt meg a Tokyo Hotel, hiszen megfelelőnek találták, hogy belépjen a bandájukba. Egy fokkal jobb volt, mint a szekta, az biztos. Nem, ez így nem stimmel. Azok nem is japánok... -Tessék? -kaptam fel a fejem, mikor kérdezett valamit. Így jár az ember, ha nagyon belemerül az ilyen hülyeségekbe. -Ja, semmin. Ki kivel lesz most, hogy Chanast lelépett? |
Lakusa Xaration:
Hoh, most már előre ment. Hirtelen milyen seitős lett a dolga. Kivettem a kezem a zsebemből és elindultam utána. Nem sok kellett ahhoz, hogy utólérjem, mert kissé nagyobbakat léptem, mint ő. A magasság áldása. Ahogy mellé értem gondolkozni kezdtem azon, hogy milyen kérdést tehetnék fel neki, de aztán rájöttem, hogy nagyon semmi nem érdekel róla. Őt viszot szerintem az érdekli, hogy velem mi van. Az egyik kezemmel megpiszkáltam a piercingeket a számban. Fura. Néha begyullad tőlük a szám, de most nem. Ránéztem a srácra és felvontam a szemöldököm- Mégis min gondolkozol ennyire? - az arcára volt írva, hogy agyal valamin. És elég jól ismerem az embereket. Na jó nem... Csak az arckifejezésiken tudok kiigazodni. |
Robin Blake
-Igen? -gondolkoztam el. Hát, végül is nekem mindegy volt, ki a testőröm. Azt a bizonyos Kayce-t életemben nem láttam, az fix. De ha ő biztos benne, akkor felőlem rendben van. -Ahogy gondolod. -vontam meg a vállam, és elindultam a kosárpálya felé. Akkor ezért láttam csak mostanában a csajt... Áááh, nem érdekel. Kikerültem nemvámpírt, és tovább haladtam előre. Ja, mostantól akármit mond, nekem nemvámpír lesz. Könnyebben meg tudom jegyezni, mint a fura keresztnevét. Vagy az a vezetékneve volt? Ezeknél az érdekes eredetű fajoknál sosem tudtam megkülönböztetni a kettőt. Biztos össze-vissza van, mint a japánoknál. Tényleg, honnan jött ez? Lehet, hogy japánban lejárt a szerződése az egyik emós bandában, és az lett a vége, hogy csalódottságában nyugatra szökött. Évekig rejtőzködött a napfénytől, mikor is megint megkereste a menedzsere, de ő családott volt, és nem akart viszamenni Tokióba. Ekkor körözés indult ellene, és mielőtt bezárhatták volna gyilkosságért és bolti lopásért, beköltözött a házba, mintha olyanmarha különleges lenne. Elvigyorodtam. Megvan, biztos így történt. Zseni vagyok |
Lakusa Xaration:
Míg tisztázták a dolgaikat, addig én szépen elindultam a kosárlabda pálya felé. Heh... A gyerek legalább értékelhetné azt, hogy egyáltalán valaki vigyáz rá. Én is azért vagyok itt... Lassan be is kéne mennem, hogy találkozzak azzal a Maggievel.. Remélem normális és nincsenek hülye dolgai. És főleg tisztába van azzal, hogy meddig van a szoba ő része és meddig az enyém.
- Ha kosarazni akarsz, akkor gyere - mormogtam és megálltam. A vállam fölött néztem vissza kettejükre és felvontam az egyik szemöldököm, bár ez a hajamtól pont nem látszott. |
Annie Scott
Kicsit furán néztem a fiúra, amikor bemutatkozott. Robin? Hmm... Vajon ez lenne az, akit meg kell védenem...? És mi az, hogy fél éve mellette lakok?
- Óóó.... Akkor te vagy Robin Blake, akinek elvileg a testőre vagyok. - mondtam vigyorogva. - Nem, itt valami tévedés lesz. Aki fél évig melletted lakott, az Kayce Nelson. Én helyett jöttem vagy két-három napja. - magyaráztam. És még neki áll feljebb, hogy pofákat meresztget rám. Feltehetőleg úgy gondolta, hogy a testőrnek nincs magánélete, mindig a védencének a nyomában kell lennie. Nem vagyok én sem arkangyal, sem fekete ruhás, napszemcsis gorilla. Tiszta jó. Valószínű, hogy én is a legjobb embert kaptam el.
- Akkor megyünk kosarazni?! - kérdeztem, bár inkább felkiáltásnak hatott a dolog. |
Robin Blake
A kosarazás ötletére elvigyorodtam. Abszolút, száz százalékosan benne voltam az ilyenekben. Hát igen, reménykedjenek csak, hogy ellenem lesznek. Nem kis előnynek számít a labdajátékoknál, ha az ember a levegőben tud lebegtetni dolgokat. Ilyenkor nem csak a kézügyességemre tudok hagyatkozni, az biztos. Szinte még céloznom sem kell majd. -Robin. -néztem furán Annie-re. -Tudod, aki mellett laksz vagy fél éve...Attól, hogy személyesen még nem beszéltünk, fel kellett volna ismernie, nem? Vagy lehet, hogy ő a leglustább az összes testőr között. Egyik sem végzi itt rendesen a munkáját, az biztos. Tényleg, mi lehet emós barátunk feladata? Megint felé fordultam, de csak úgy óvatosan, fél szemmel pillantottam rá. Testőr, vagy lakó vagy, nemvámpír? -kérdeztem tőlemagamban. Aztán meg reménykedtem benne, hogy nem gondolatolvasó, és nem fog hangosan válaszolni. |
Lakusa Xaration:
Fél szemmel figyeltem mit csinál az Annie nevezetű lányt. Már épp azon voltam, hogy közlöm vele én is a tényt, hogy tejszínhabods az egész szája, de hagytam inkább. Szerencsére egy idő után feltűnt neki. Akkor kosarazni is kénytelen leszek, mert semmi kedvem nincs ellenkezni.
- Még csak az kéne, hogy elnevezz - vontam össze a szemöldököm és Annie felé fordultam - A nevem Lakusa (basszus, nincsen itten az kekszi karakter. ;m; ) - mutatkoztam be. Ez is megállt a fejlődésbe. Egyre több ilyen van ezen a bolygón. Eh. |
Annie Scott
Először nem vettem az adást: furcsáltam, hogy Chanast miért törli meg a száját, amikor nem is volt maszatos. Kicsit fura pufát vághattam. Persze néhány perc elteltével leesett, és koppant is.
- Jaa!! - koppantottam egyet a fejemre. - Értem. - jelentettem ki határozottan, és letöröltem a tejszínhabot az arcomról. Na igen. Szerintem a gofrira tett tejszínhab fele ott volt, és nem a gyomromban. Nem baj, az ujamról ez az adag is a jó helyre került.
Míg én a finom fehér habbal foglalatoskodtam, Chanast felvetett egy ötletet.
- Jóó, menjünk! - kiáltottam ugrálva némi hatásszünet után. Végre történne valami értelmes, mióta itt vagyok. Eddig szó szerint halálra untam magam. Ráadásul még mindig fogalmam sincs róla, hogy ki az A robin Blake, akit elvileg meg kell védenem. Szívás.
- jaa. És titeket higy hívnak? - mutattam először az egyik pasasra, majd a másikra. - Én bemutatkoztam rendesen. - mondtam úgy tettetve, mintha durcás lennék. persze erről szó sem volt. - Hihii, ha nem mondjátok meg, én keresztellek eeel! - ezt az ampolyan tipikus óvodás hangnem ben mondtam. Szegények. Most biztos azt gondolják, hogy valami agyilag 4-5 évnél lemaradott áll itt. Na jó. Lehet benne valami igazság, mert én még mindig gyereknek érzem magam... |
Lakusâ Xaration:
Nem volt kedves? Ne csinálja már. Most még kedves is voltam. Ch... - Bocs. Nem nagyon szoktam társalogni akárkivel is. Nálunk ez egy kedves mondat lett volna - fura egy népem van, az is biztos. Érdekesek, így nem várhatja el, hogy én ne legyek érdekes. Pislogtam párat a hozzám lépegető lányra, aki lényegébe kirángatta a kezem a zsebemből és kezetrázott velem. Hát jól van... Nem szeretem a testi konktaktust, de eh... Már mindegy. Ahogy tovább állt visszahúztam a kezem és újból a menedéket jelentő zsebembe csúsztattam. Sokkal jobb. De amikor a nevét mondta, akkor megint csak pislogtam egy sort. Annie...? Vettem egy mély levegőt és alaposan leelemztem a lányt. A lányom neve volt Annie... Vagyis pontosabban Annabell. De jobban járok ha most ezen nem kezdek el gondolkozni, mert még a végén még hülyébb fejet vágok, ez meg melletem szívrohamot kap az ijesztő "vámpírtól". - Kosarazni? - kérdeztem és lenéztem Chanastra. Én nem tudok leégni. De ahogy elnézem még lebarnulni se tudok. Mindegy... Egy csettintés és sötétebb a bőröm, szóval annyira nem érdekel. |
Chanast Tyoise
Önfeledt gofi evésemből, csak Annie parolája rántott ki. Mosolyogva üdvözöltem megint, majd ügyetlenül megtöröltem a szám, remélem, hogy vette az adást, és ő is megteszi majd ugyanezt. Jól összemaszatolta magát ez a szerencsétlen. Lenyeltem az utolsó falatot is, majd felálltam. Fejemben már megfogalmazódott a gondolat, hogy milyen unalmas már, hogy vámpírokról meg ilyesmikről dumálnak körülöttem. Ez a Robin pajtás nem büdös, csak hím szaga van, átlagosnak néz ki, de hát én is. - Én is örvendek - motyogtam. - Mi lenne ha elmennék kosarazni? Négyen, persze, nem muszáj, csak ha akartok, vagy unatkoztok. - Nem napozni kell, hanem mozogni a napon, az ember vagy akármi, akkor is leég. |
Annie Scott
Meglepődve nyugtáztam, hogy ilyen "sokan" szeretik a gofrit. Nem baj, legalább több jut nekem, muhahahaa. De legalább úgy tűnik, hogy CHanastnak ízlik. Szupeer.
- Nem kérsz rá egy kis tejszínhabot? - kérdeztem némi fáziskéséssel, mert már majdnem a felét megette. Ez van. Közben nyomtam egy kis tejszínhabotaz egyik gofrira és majszolni kezdtem, miközben figyeltem a másikok beszélgetését. Nagyon szórakoztató volt.
Mikor lenyeltem az utolsó falatot is - persze a tejszínhabot az arcomot egyértelműen nem vettem észre-, letettem a tányéromat a földre, és odamentem az idegen emberekhez.. Illetve nem emberekhez, hanem valami emberekhez hasonlókhoz, és sorban jól kezet ráztam mindenkivel.
- Sziasztook! Annie Scott vagyok, örvendek! - mondtam egyenként mindenkinek mosolyogva. Chanasttal is kezet fogtam, csak akkor jutott eszembe, hogy őt már ismerem.
- Ja, bocsi. - nevetgéltem. - Ismerjük egymást. - Nem baj, akkor is örvendek! - mégis kezet ráztam vele újra. |
Robin Blake
Büdös vagyok...Remek, köszönöm szépen. -Ez nem volt túl kedves, de megnyugodtam. -Sajnálom, hogy naponta csak kétszer tusolok le. Hülye emós. Közben a hiperaktív csaj nem is zavartatta magát, jókedvűen nézelődött és üldögélt, miközben tömte magába a süteményt. Nem is értettem, hogy lehet valaki ilyen...laza. Na mindegy, mostmár egyikőjük sem érdekelt igazán. Azon gondolkoztam, mit csináljak. Eredetileg sétálni indultam, most meg ezekkel ácsorgok az udvar közepén... |
Lakusâ Xaration:
Hát ez fél tőlem. Fél tőlem? De miért? Nem értem. Most még tiszta kedves is vagyok. Felsóhajtottam. - Igen. Meleg van - bólintottam. Kár hogy a napot eltakarja egy jó nagy felhő, de ez már csak részletkérdés. Vagy már nem. Fél szemmel felnéztem az égre. Áááh. Már süt a nap. Igen komoly probléma, hogy nem érzékelem a hőingást... Ennyire nem tud érvényesőlni a közelemben. Valamit akkor nekem kéne lépnem. Hüm... Mit csinálnak ilyenkor az emberek..? - Nyugodj meg, ha vámpír is lennék, nem innák belőled. Büsöd vagy - vontam meg a vállam. Próbáltam kedvesen közölni és szerintem egész jól sikerült is. Lenéztem a gofrit majszoló lányra és elgondolkozva elemeztem az étkezési szokásait. |
Chanast Tyoise
Szótlanul levettem három gofrit és a fűre ültem velük. A szaguktól már nyáladzani kezdtem majdnem, Annie kész konyhatündér lehet! Én sok mindent odaégetek a serpenyő aljára...boldogan haraptam bele az aranybarnára sült tésztába, ami szinte széfolyt a számban. A forróságának pedig különösen örültem, csak még jobban felvidított és betömtem az első gofrit, üresen. Jelenleg minden szükségletem kielégült, társaság, kaja, meleg napfény. - Köszi, Annie..egy csoda vagy! |
Robin Blake
Megint hátra léptem egyet. Bakker... -Semmi, abszolút semmi. -ráztam meg a fejem, és ezek után csak a többieket és a cipőm orrát figyeltem. Nem akarom már az első találkozásnál magamra haragítani ezt az ijesztő pasast, az biztos. Megköszörültem a torkom. -Milyen meleg van ma... -Hát igen, mindenképp muszáj volt valami oda nem illő baromságot szólnom, hátha elterelődik rólunk a figyelem. Vagy az is lehet, hogy rosszabb lesz. Ki mond már ilyet? Meleg van...mint valami időjárást elemző nyugdíjas. Mostmár nem érdekelt, mivel valszeg minden egyes mondatommal mélyebbre ástam el magam emós barátunk szemében. Reménykedtem benne, hogy tényleg nem vámpír, mert akkor lehet, én lennék az első a házban, akit elkap az éjszaka közepén. Éjfélkor. A sötétben. Ma nem megyek ki este kajálni... |
Lakusâ Xaration:
Fújtam egyet és az eddig a zsebemben tárolt egyik kezemel hajamba túrtam és pislogtam párat. Hülye kontaklencse... Bár nem tudom minek hordom itt is. Úgy is csak le akar esni a szememről. - Mi az Isten ilyen érdekes rajtam? - vontam fel a fél szemöldököm. Én még csak most jutottam el addig, hogy alig észrevehetően végigmérjem mindőjüket. Bár én mindig csak teljesen átlagos embernek láttam őket. Vagyis teljesen átlagos izéknek. Ki tudja mik... Bár azt tudom, hogy egyikőjük sem olyan, mint én. Na, de mindegy. Blake felé fordultam és felvontam a bal szemöldököm. Vártam a válaszát, mert igencsak érdekelt. Semmi extra nincs bennem. Az oké, hogy párszáz éve amiért piercingjeim vannak megbámultak, de ez a mai világban nem nagy dolog- |
Robin Blake
Én csak megráztam a fejem Annie kérdésére. Most alaposabban szemügyre vettem őt, mivel eddig csak messziről láttam. Például amikor kiment a szobájából, ami közvetlenül az enyém mellett van. Konkrétan csak a keresztnevét tudtam. Szép kis testőr... Na mindegy, a nemvámpírt, azaz Lakusât is végigmértem mégegyszer. Akkor most mi is ő? Döntse már el végre... Ami engem illet, hiába kérdezte volna akárki is, mi vagyok, mert magam sem tudtam megállapítani. Minél több személyt ismertem meg a házban, annál inkább úgy éreztem, én vagyok a környéken a legemberibb. Például nem gyógyulok gyorsabban, mint akármelyik másik halandó, aki jelenleg az utcán sétálgat. Ez volt az egyetlen dolog, ami aggasztott azzal kapcsolatban, hogy a házba költözzek. Persze itt voltak a testőreink, szintén különleges képességekkel, és kifejezetten nagy mértékű lustasággal. De végül beláttam, hogy semmitől sem kell tartanom itt, kivéve Ellistől, akit a vége felé egészen megkedveltem. Most, hogy így belegondoltam, tényleg hiányzott. Remélem, egy nap újra látni fogom. Azok a tollas végtagok...bleeh. |
Lakusâ Xaration:
Hát jó. Remek, hogy alapból azért jöttem ki ide, hogy egyedül legyek. De úgy látom ennek már lőttek. Eh... A csávóka... Blake? Azt hiszem Blake volt. Ezt a nevet soha nem tudtam megjegyezni. Ott van például Black... Ő is Blake, de mindig Blackezem. Na mindegy, szóval Blake felé fordítottam a fejem. Mi a rosseb van már? Nem lehetek ilyen félelmetes. Vagy igen? - Jó. Tudod mit? Vámpír vagyok. Ha több kedvem lesz, elmagyarázom pontosan, hogy mi a fene lennék - meg persze felvehetném az eredeti alakom is, az még többet magyarázna, de mosz nem. Fújtam egyet és most a lány felé fordítottam a tekintetem. Chanast? Az hasonlít jó pár a nyelvemen íródott szóra... Bár egyik sem jelent nagyon semmit. - A "jófej" titulussal rendelkező emberek általában nem bírják a képem - vontam meg a vállam. Hát igen... Ez mát csak az én "átkom". De akkor is megpróbálok jobban kijönni majd a lánnyal. Mert azt hiszem a Maggie lány név. Milyen jó is, hogy évszázadok óta itt élek, de ezekez még mindig nem tudom... - Lakusâ - mutatkoztam be végül, ahogy meghallottam a kérdést, Úgy döntöttem a vezetéknevem elhanyagolható, úgy se nagyon használom... Mert mondjuk utálom. Ééés ekkor érkezett még egy egyed. Hát jó. Most már tényleg lőttek a terveimnek. Biccentettem a fejemmel - ezt köszönésnek intéztem -, és a zsebemben kezdtem keresgélni. Engem nem igazán érint az étkezés... Mivel bármilyen alakot fel tudok ölteni, úgy alakítottam az emberi alakom, hogy ne legyen szüksége tápanyagra. Egy szóval nincs gyomrom. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
